newsee

2017 január 17., 13:41

Talán még a legfanatikusabb hazai fociőrültek közül sem mindenkinek ismerős Polgár Kristóf neve. Pedig a 20 éves védő nem akárki: már túl van három komoly szezonon a #besztlíg utánpótlás-bajnokságaiban, játszott Steven Gerrard és Martin Skrtel mellett, és nála közelebbről egyetlen honfitársunk sem látta, mi zajlott a Liverpool környékén 2013 és 2016 között. Vele beszélgettünk tehetségről, szerencséről, és persze arról is, hogy a viharba írhat alá egy United-drukker az Anfieldre.

2016 augusztus 08., 19:29

Napjaink profitorientált labdarúgásában egyre kevesebb igazi hős marad. Egy-két borsos szerződés könnyedén felrúghatja az addig hangzatosan a klubhűségről papoló játékosok ígéreteit, így csak elvétve találunk olyan labdarúgókat, akik tényleg ízig-vérig elkötelezettek csapatuk iránt.  Pedig nem is olyan rég még akadt egy játékos, akinek elképzelhetetlen volt, hogy a riválishoz igazoljon, és akinek a futball sohasem a pénzről szólt, ő csak élvezni akarta azt, amit csinál. Példaértékű és tanulságos pályafutás áll mögötte, ami összeforrt a tehetség, a hűség, az alázat és az elkötelezettség szavakkal. Egy olyan futballista karrierjéről van szó, aki sérülései miatt 31 évesen visszavonult, de így is örökre beírta magát a szurkolók szívébe. 

2016 július 11., 08:45

Akad, aki zsákszámra gyűjtve unásig nyerte őket, de vannak olyanok is, akiknek egy pályafutás is kevés volt az elhódításához. Nem másról, a Premier League trófeájáról van szó, ami a leicesteri csodának köszönhetően újabb 18 játékos esetében vált álomból valósággá az előző szezon végeztével. Csak Huth volt az, aki korábban is megtapasztalhatta, milyen érzés elhódítani (ráadásul kétszer!), valamennyi csapattársa zöldfülűnek számít ezen a téren. Morganékkal már 223 játékosra bővült annak a kommandónak a köre, akik a világ legjobb bajnokságának aranyérmét őrizhetik kitüntetett helyen a vitrinjükben, a sok első bálozó kapcsán pedig most csokorba szedtünk nektek egy csapatnyi egyszeres bajnokot, akik talán nem arról híresek, hogy tagjai a kiváltságos listának.

2016 március 01., 06:44

Közel 120 magyar scouse, frenetikus hangulat, értékes nyereményjátékok, tombola, sok-sok sör, és egy meglepetés-üzenet. Liverpoolos meccsnézésen jártunk, beszámolunk. A kupadöntő, Vörös szemmel.

2015 november 22., 08:54

Hiába a magyar csapat EB-kvalifikációja és a harminc év keserűségét elfelejtető dínom-dánom, a kéthetes válogatott szünet rendesen próbára teszi a Premier League-n nevelkedett hazai szurkolókat is. Mi sem vagyunk ezzel másképp, kiéhezve várjuk, hogy újra angol földön pattogjon a labda, és szombat délután újfent belecsapjanak a lecsóba a futball őshazájában. Végre vége a nyálcsorgatásnak, a PL-expressz a 13. fordulóban ManCity-Liverpool és Spurs-WHU derbikkel robog tovább, de Londonban nem csak a White Hart Lane-re irányul majd figyelem, hiszen a nemzetközi kupaporondért vívott párharc mellett egy kiesési élet-halál rangadót is vívnak majd a fővárosban: a Chelsea a Norwichot fogadja. Hajtás után szokásunkhoz híven a forduló meccsével, a csemegéznivalókkal, tippekkel és fontos linkekkel harangozunk be.

2015 október 10., 14:03

Csütörtök este valami megváltozott Liverpoolban. Míg a magyarok Feröer ellen fűzték be az oktatófilmet szenvedték ki a győzelmet, addig Liverpool vörös felében egyre-másra pukkantak a pezsgősdugók, miután a klub hivatalosan is bejelentette, Jürgen Klopp váltja Brendan Rodgers-t a menedzseri székben. Aki meg magyar, és ’Pool szurkoló, az gyorsan kért még magának pár korsó sört a sarki csehóban, mert ünnepelni kell. És nem csak a nemzet Danijának (a madocsai Messi, te jó ég) dupláját, hanem az örömhírt a szigetekről: Liverpoolban végre új időszámítás kezdődik..!Az acsarkodás kiheverése után azért még egy pillantást vetnem kellett a csapat hivatalos oldalára, hogy tényleg nem csak álmodtam-e a német érkezését. Hamar megnyugodtam, már javában az első sajtótájékoztatóját tartja a mester, a média és a szurkolók is csak isszák a szavait. Látszólag minden happy. De vajon miért? Hajtás után 10 ok egy mezei szurkolótól, hogy miért is örülünk Klopp érkezésének.

2015 október 01., 17:57

Bakancslista. Tervek gyűjteménye azon dolgokról, amiket még szeretnénk átélni földi életünkben. Mindenkinek van ilyen listája, gyakran ezek éltetik és motiválják az embert. Az enyémen igen előkelő helyen szerepelt egy liverpooli túra gondolata. Meccsel (lehetőleg győztessel), városnézéssel, az atmoszféra magamba szippantásával. Az egész életérzéssel.Így hát szeptember 25-én hajnalban belevágtam. Egyedül, hogy minden a terveim szerint alakuljon. És úgy alakult. Hajtás után fényképes, útinapló-szerű élménybeszámoló egyenesen a Mersey partjáról.

2015 szeptember 09., 14:17

Szombat este már a 165. bajnoki meccset rendezik meg a Manchester United és a Liverpool együttese között. A két csapat először 1894-ben találkozott egymással, a liverpooliak hazai pályán 2:0-ra győzték le a Newton Heath-t (vagyis a későbbi Manchester Unitedet). Ekkor talán még egyik oldalon sem gondolták, hogy a következő 121 évben Anglia legnagyobb rivalizálása alakul majd ki kettejük között, és hogy a szigetek legsikeresebb csapataivá válnak majd. Pedig így történt, a United és  Liverpool összesen 38 bajnoki címet (20 - 18), 18 FA Kupát (11 - 7), 12 Ligakupát (4 - 8) és 8 BL-serleget (3 - 5) rámolhatott már be a vitrinbe. Míg a Vörösök Bill Shankly és Bob Paisley irányítása alatt a ’70es, ’80-as években élték a fénykorukat, addig a Manchester dicső időszaka Alex Ferguson bő két évtizedes regnálására tehető.Ha a sport almanachok mesélni tudnának, lehet, hogy a meccs kezdéséig tátott szájjal tudnánk hallgatni a legendákat, történeteket, és a szép gólok megéneklését ebből a párharcból. Helyette azonban beszéljenek az alábbi képek, néhányat a fiókok mélyéről poroltunk le nektek, hogy időben megkezdhessétek a hangolódást a hétvégi derbire. 38 bajnoki címhez 38 kép dukál, gólokról, sikerekről, nagy csatákról és legendákról. Kellemes nosztalgiázást mindenkinek!

2015 augusztus 31., 06:46

Köztudott, a Premier League nem a kisasszonyok játszótere. Itt még Messi sem mehetne biztosra, hiszen az angol foci egy egészen más kávéház. Hiába vagy tűrhető kis labdarúgó a világ bármely országában, lehet, hogy kevés leszel a PL-hez. De ez fordítva is igaz, nem véletlen nem rohangálnak tucat számra angol légiósok a csatornán túl. A Premier League megalakulása óta sok nagy név megfordult Angliában, olyanok is, akiket mindenki ismer, hiszen sikeresek, gazdagok, jól játszanak. Már-már gyerekkori példaképek. De senki sem a PL-ből ismeri őket. Íme tehát egy csapat, világhírű futballistákból, akik letettek valamit a labdarúgás asztalára. De nem itt…!

2015 augusztus 31., 06:45

Van, akit az őrületbe lehet vele kergetni, de akad olyan is, aki rajong a labdarúgók hátán szereplő furcsa számokért. Elmúltak már azok az idők, amikor a játékosok 1-11-ig feliratozott mezekben szaladtak ki a pályára, pedig íratlan szabály volt, hogy melyik poszthoz melyik szám dukál. Ennek európai hagyománya, mint oly sok minden a labdarúgás világában, Angliából származik. Nem is keveset, majdnem 90 évet kell visszautaznunk ehhez az időben, hiszen még csak 1928-at írtunk, amikor az Arsenal és a Chelsea csapata elsőként mezszámot biggyesztett a játékosok hátára a The Wednesday (későbbi Sheffield Wednesday) és a Swansea Town elleni meccsek alkalmával. Naná, a kapus volt az egyes, kettesben szaladgált a jobb bekk, hármasban a bal bunkó, és így tovább, lerágott csont…Az Arsenal úttörői, egyenesen 1928-ból

2015 augusztus 31., 06:44

Ahogy mcdeere kollégám fogalmazott, a bambulásba torkolló első fordulót egy kifejezetten pattogós második követett a Premier League-ben. Reméljük, a csapatok megtartják jó szokásukat, és ezen a hétvégén is igényes szórakozást nyújt majd nekünk az angol foci otthona. Csemegézni bőven lesz miből, a bajnok Chelsea a botrányosan gyengén kezdő West Bromhoz látogat, a ManUnited 8 napon belül harmadik tétmeccsét játssza, a Goodison Parkban egymásnak feszül Liverpool és Manchester kék oldala, míg az Arsenal a Liverpoolt fogadja. A folytatásban a forduló meccsével, a többi mazsolával, bold predictionnel és fontos linkekkel harangozunk be.