baleset

RTL: Autótolvaj okozta a három halálos áldozattal járó balesetet az Árpád hídon

Percekkel azután hajtott fel a hídra forgalommal szemben, hogy elkötötte a taxit.

Botos Tamás
baleset

Három autó ütközött az Árpád hídon, hárman meghaltak

Többen megsérültek.

Botos Tamás
baleset

Megtalálták a három ember holttestét, akik hétfőn fürdőzés közben tűntek el a Tiszában

A rendőrség szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Benics Márk
baleset

Egy év alatt sem emeltek vádat a Mercedes vezetője ellen, aki elgázolt egy biciklist az Árpád hídon

Az ügyben még mindig nyomozás folyik, a balesetet okozó Mercedes sofőrje nyomkövetővel a lábán teljesen szabadon mozoghat Budapesten.

Székely Sarolta
baleset

Óriási karambol lett egy büntetőfékezésből az M0-son

Egy sofőr kórházba került, a büntetőfékező vezető pedig elmenekült.

Herczeg Márk
baleset

Összeütközött két vitorlázórepülő Nyíregyházánál, a pilóták ejtőernyővel ugrottak ki

A repülők Nagycserkesz külterületén, egy mezőgazdasági területre zuhantak le.

Jelinek Anna
baleset

„A vonatnak semmi keresnivalója nem volt a vágányon” – mondta a szlovák közlekedési miniszter az érsekújvári busztragédiáról

Jozef Ráž szerint emberi mulasztás miatt történt a legalább hét halálos áldozattal járó baleset.

Herczeg Márk
baleset

Még több embert keresnek az érsekújvári vonatbaleset után

Egyes források szerint 7 halálos áldozata is lehetett az ütközésnek.

Czinkóczi Sándor
baleset

Autóbusszal ütközött a Prága-Budapest Eurocity Érsekújvárnál, négyen meghaltak

A balesetben, ami egy sorompós vasúti átkelőnél történt, a busz előbb kettészakadt, majd kigyulladt.

Rényi Pál Dániel
baleset

Marhacsorda taposott agyon egy túrázó nőt Ausztriában

Az áldozat egy családi túrával akarta megünnepelni a 40. születésnapját.

Czinkóczi Sándor
baleset

RTL: Halálra gázoltak egy embert az Orbán család egyik bányájában

A baleset tényét a mentők és a rendőrség is megerősítette.

Windisch Judit
baleset

Balesetet szenvedett, és meghalt az Orbán Viktor konvoját biztosító egyik motoros rendőr Stuttgartban

Egy másik rendőr is súlyosan megsérült, miután egy BMW beléjük hajtott.

Herczeg Márk
baleset

Agyrázkódással és könnyebb sérülésekkel kórházban ápolják Anna hercegnőt, III. Károly brit király húgát

A Buckingham-palota nem részletezte a 74 éves nő sérüléseinek pontos okát, de a BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint a sérülések jellege lovasbalesetre utal.

Herczeg Márk
baleset

Belehalt sérüléseibe az a 17 éves lány, aki vitorlázó repülővel zuhant le Dunakeszin

A légügyi hatóság azt is vizsgálja, hogy időjárási körülmények vezethettek-e a tragédiához.

Diószegi-Horváth Nóra
baleset

17 éves lány zuhant le Dunakeszin vitorlázó repülővel, életveszélyesen megsérült

Valószínűleg turbulencia okozta a balesetet.

Diószegi-Horváth Nóra
baleset