Hamarosan felújítás, irodaház-bővítés és parkolóház-építés kezdődik a városmajori posta helyén a BIF-nek köszönhetően.
A Készenléti Rendőrség dönt arról, hogy nyomozást indítanak-e a szívatásokra épülő óvszerkitiltós tábor miatt.
Közleményében azt írta, már tavasszal kelezték a MÚSZ-nak, hogy egyik edzőjük lányoknak tett szexuális célzásokat.
Tatabányán és Lágymányoson születtek az újabb csúcsok.
Van olyan gyerek, aki nem mert visszatérni az iskolába, amely igazgatója iránt töretlen a tankerület bizalma, egy hónappal a nyomozás elindítása után nevezték ki újabb öt évre.
Tavaly decemberben került nyilvánosságra Európa egyik legnagyobb náci webshopjának, a Midgårdnak a vásárlói adatbázisa. Húsz magyar vevőjük volt.
Az Iron Swim még tavasszal küldött „munkáltatói figyelmeztetést” az edzőnek.
Az ország nagyjából felére riasztást adtak a zivatarok miatt, egyes helyeken a havi csapadék fele leeshet ma.
„Érdemes összehasonlítani, mi volt Lázár János előtt és Lázár János után, mert akkor megkapjuk a munkájának a bizonyítványát” – idézte Orbán Viktort az újabb késésrekordról posztoló Vitézy Dávid.
A hírnek köszönhetően kiderült, hogy a MIÉP létezik, és az is, hogy ki az elnöke.
Hűvösebb van már, ősz kezd lenni, kívüled nem kell nékem senki.
Mostantól csak simán Gergőként vezeti közelebb az embereket az Úristenhez - mondta videóüzenetében.
A melegparti-botrányba keveredett plébános közleményben reagált. Nem tagadott semmit, elnézést kért azoktól, akiket megbántott. Visszavonul, bűnbánatot gyakorol, átgondolja az életét.
A fürdő elektromos hálózatát három héttel ezelőtt vizsgálták meg a szakemberek, akkor nem találtak rendellenességet.
A Bese-ügy váratlan leágazását hozta egy facebookos adok-kapok.