Legalábbis nyáron. Hatott a civilek tiltakozása.
Az előrejelzések szerint a halálesetek száma 85 százalékkal emelkedik majd a következő évtizedekben.
15 éve még nem hitték volna a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben, hogy egyetlen szívtranszplantációval két életet is adnak a világnak.
Február végén 110 milliárd forintra rúgott az intézmények lejárt tartózása.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ azt javasolja, hogy a nyírfa virágporára allergiások magas pollenterhelés esetén kerüljék a nyírfával beültetett parkokat és utcaszakaszokat.
Céljuk, hogy 1,2 millió forintot szerezzenek 37 cipőre.
Néhány hónap alatt megszűnt a cég, amely amúgy sem végzett érdemi munkát. A szuperkórház projektje ezzel hosszabb időre lekerülhet a napirendről.
Miközben kb. minden öt-hatodik kórházi osztályt az orvosi eszközök hiánya miatt függesztik fel.
Az apa szerint az orvosnak késett az asszisztense, a mentőszolgálattól pedig 45 percig hiába próbáltak telefonon segítséget kérni.
Magyarázat továbbra sincs.
A legokosabb magyar helyreteszi az egészségügyet is.
A hetedik olyan európai ország lehet így Franciaország, ahol legális az eutanázia.
Az egészségügyi intézmény szerint „az átmeneti ellátási nehézség nem veszélyezteti a betegeket.”
A Magyar Orvosi Kamara felmérésén minden harmadik megkérdezett erről beszélt.
Döntésének állítólag nincs köze ahhoz, hogy a dolgozók februárban kevesebb bért kaptak.