gurítás

Akkor sem rakhatsz fagyállót a borodba, ha rendszeresen lopják

Miért nem a gazda magánügye, hogy a saját házában mit tesz a saját borába? Mert ez a törvény.

Herczeg Márk
jog

A világ legmocskosabb újságírói

Egy hete tart a News of the World munkatársainak tárgyalása. A valaha létezett legundorítóbb újság úgy működött, mint egy bűnszövetkezet, nem egy embert hajszoltak öngyilkosságba. Most börtönbe kerülhet a lapvezetés.

erdelyip
Média
Videó

Zsidólátó nyúlt alá a jobbikos alelnöknek

A Horthy-szoboravatók minden bokorban beszivárgó zsidót láttak. Eközben a másik oldal nem vette észre, hogy már hat éve ott áll a mellszobor, ami ellen most tiltakoznak. "Én sem élnék, ha akkor Horthy nem vonul be vs adjátok vissza az őseinket, rohadtak!"

Ács Dániel
káosz

Ne drogozz, inkább igyál, üzeni az új ifjúságvédelmi film

A szabolcsi ifjúsági csodafilm után itt a békési változat, amit még a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is támogatott. A fiatalok megtanulhatják belőle, hogy inkább kérjenek pénzt a testvérüktől, minthogy kiraboljanak egy boltot, és inkább a jó kis pálinka, mint a kábítószer.

plankog
FILM

Így segít az újságíróknak a felcsúti önkormányzat

Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatáról kérdeztünk. Szerencsénk, hogy nem jelentettek fel.

erdelyip
POLITIKA

Vona Gábor 100 arca

Balról és jobbról is óriásit megy az ezerarcú pártvezér. Sőt, középről is! Frappáns válasz ez a Jobbik elnökétől azoknak, akik nem nézték ki volna belőle ezt a szintű stabilitást.

Herczeg Márk
POLITIKA

Breaking Bad őrület uralta a Halloweent

Az idei Halloween végre nem csak a nyomorult zombikról szólt. Minden túlvilági figurát lenyomott a drogszakács kémiatanár és a szipus tanítványa. Sok száz Heisenberg közül válogathattunk az Instagramon.

Ács Dániel
képzavar

Az óriásmell mögött ott van a lyukacsos konvektor

Búcsúzik a fetrengő fiatalok krónikása, László Loren és fotóblogja, a Mais Monsieur. A tumblrről jutott a mainstream közelébe, de most úgy érzi, egy kicsit elég volt a buliképekből és a kilógó fenekekből. Megnéztük a kiállítást, aztán kifosztottuk.

plankog
KULTÚRA

Amikor a csúcson voltunk, akkor sem jutottunk semmire

A válogatott élén megbukott Egervári Sándor azzal védekezett, hogy az ő edzősködése idején érte el legjobb helyezését a válogatott a világranglistán. Ez amúgy igaz, de akkor is csak 27.-ek voltunk. És megvertünk néhányat a legrosszabb csapatok közül.

Haszán Zoltán
sport

Bajai videó: mindenki azt akarta, hogy igaz legyen

Hogy buknak bele rutinos újságírók és politikusok egy törpikés kamuvideóba? Megpróbáljuk kibogozni.

erdelyip
politika

Kamu videók, amik milliókat vertek át

Nem az MSZP-sek az elsők a filmművészet 110 éves történetében, akik mozgóképileg nem fejtik ki a valóság minden részletét. Nanuk az eszkimó, az olajat evő állat, a gyerekverő román elnök, Orbán Viktor orosz bérgyilkosa, a sas, ami elrabol egy kisgyereket és egyéb videók, amik átverték a fél világot.

Ács Dániel
FILM

Ezek hazudnak, és ennyire hülyék

Hé, emberek, az ország irányítására készülünk, de a saját kommunikációs igazgatónk átver bennünket! - üzeni az MSZP. És szerintük ez még mindig jobb, mintha kiderülne, hogy hazudtak. Ez nem egy kommunikációs igazgató bukása.

plankog
publicisztika

Halloweeni & hétvégi buliajánló

Egy nappal tovább tart a hétvége, és eljött a beöltözős bulik ideje is. Lezárul egy korszak, de most a Bundesliga-haj sem ciki.

444.hu
életmód

Visszakéri a pénzt az állam azoktól pedagógusoktól, akiknek szeptemberben csak véletlenül emelték a fizetését

Már épp örülni kezdtek a gyógypedagógusok a bruttó 60-70 ezres béremelésnek, amikor szóltak nekik, hogy tévedés történt, nekik nem jár plusz, és vissza kell fizetniük azt is, amit eddig kaptak.

erdelyip
politika

Röhögésbe fulladt a székházfoglalók tárgyalása

Megszüntették az eljárást a Fidesz-székházba bemászó aktivisták ellen. Az ügy a végére egészen abszurd lett. Kubatov Gábor feljelentése után végül se a garázdaság, se a gyülekezési joggal való visszaélés nem állt meg.

plankog
POLITIKA