Sőt, ha már, akkor inkább a klímaváltozásért leginkább felelős szénhidrogének termelésének fokozására sarkalja őket.
Azt mondják, a próbaprojekttel azt is vizsgálnák, hogy az űrtechnológiák hogyan képesek javítani a mindennapi életünket.
A hínár nem befolyásolja sem a tej, sem a hús ízét.
Az Őrségben a helyiek nem akarják, hogy a MOL mélyfúrásokat végezzen a természetvédelmi területen. Videóriport.
A kutatók szerint percenként (!) hárommillió (!!!) maszkot dobunk el.
Egy új tanulmány szerint az áremelkedés után a bitcoin-bányászat majdnem annyi energiát fogyaszt majd, mint a világ összes adatközpontja együttvéve.
Colorado államban a kannabisztermesztés annyival járul hozzá az üvegházhatású kibocsátásához, mint a szénbányák.
Kétszer olyan gyorsan pusztul az édesvízi biodiverzitás, mint az erdei vagy az óceáni.
Hajnali egykor ért magyar területre a szennydugó a Szamoson, amiből a határértéket meghaladó mennyiségű cinket, nikkelt, krómot és rezet mutattak ki. Remélik, hogy a Bodrog majd felhígítja.
Közel kétezren írták alá a petíciót.
Megújuló energiaipari beruházásokra és körforgásos gazdasági rendszerekre költenék a legtöbb pénzt.
Terelik, szedik, szállítják, de a vízszint emelkedése nehezíti a munkát.
Az EU legújabb vizsgálata szerint az ilyen állítások 42 százalékában túlzóak, hamisak vagy megtévesztőek voltak.
A Keystone XL lerakását Obama megtiltotta, Trump megengedte és most az új elnök megint megtiltja. A kanadai kormány szomorú.
Anélkül nem is sikerült volna elérni a célt.