Mark Rutte főtitkár azt mondta, minél erősebb helyzetbe kell hozni Ukrajnát a béketárgyalások előtt.
Éjjel egy óra körül már el is engedték, ahogy Stefano Sannino olasz nagykövetet is szabadon engedték kihallgatása után.
Kisebb-nagyobb kihagyásokkal úgy egy órán át pihentette a szemét.
A járat 2014 márciusában tűnt el, december 30-tól újra keresni fogják.
Ugyanezt gondolja a szomáliai származású amerikai képviselőnőről, Ilhan Omarról is. J. D. Vance alelnöknek tetszett, amit Trump mondott.
A 28 pontos béketerv a realitást tükrözi, az egyre súlyosabb helyzetben lévő Ukrajna csak rossz és rosszabb forgatókönyvek közül választhat. Interjú korrupcióról, Zelenszkij jövőjéről és békekilátásokról Jarábik Balázs Ukrajna-szakértővel.
Teljes a káosz, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, nyilvánvalóan ellenérdekű felek az amerikai kormányon belül – erre világított rá az, ami a 28 pontos béketerv kiszivárgása óta történt. Mi folyik az amerikai külpolitikában, és miért nem tűnik egységesnek?
A szállítással megbízott cég sofőrje őrizetlenül hagyta a rakományt.
A tavaly elítélt Juan Orlando Hernández hétfő este kapott kegyelmet az amerikai elnöktől.
A határ őrzésénél vetnék be őket.
Az Európai Ügyészség csapott le a diplomataképzőjére.
Az adományokat az amerikai kormány által létrehozott Trump-számlákra utalják.
Egy olasz lap videót is készített a legendás tenor szobrának egyedülálló Han Solóztatásáról. A polgármester bocsánatot kért a családtól.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy az amerikai béketerven sokat csiszoltak, ezért optimisták a végeredményt illetően.
Az EKB szerint a bizottsági javaslat egyenértékű a kormányok közvetlen finanszírozásával, amit tilt az uniós szerződés.