Donald Trump közvetlenül azelőtt adott erre utasítást, hogy találkozott a kínai elnökkel.
Rob Jetten lehet az ország valaha volt legfiatalabb és első nyíltan meleg miniszterelnöke.
A leggazdagabb 0,1 százalék naponta átlagosan 2,2 tonna szén-dioxidot bocsát ki az Oxfam és a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet elemzése szerint.
Al-Fashir város több mint két éve ostrom alatt áll, az áldozatok számáról csak becslések vannak.
Brazília egyik legerősebb szervezett bűnözői csoportja ellen léptek fel kedden a favelákban a hatóságok, a több mint 12 órás tűzharcban több mint 130 ember meghalt. Emberi jogi szervezetek a halálesetek kivizsgálását követelik.
A rendőrség vádat emelt, az egyik gyanúsítottról pedig kiderült, hogy korábban lopások miatt került bírói felügyelet alá.
Gisèle Pélicot korábban azt mondta, reméli, hogy tanúvallomása segíthet megkímélni más nőket a hasonló megpróbáltatásoktól. Ügye hatására pedig most már a nemi erőszakról szóló törvényt is módosítják az országban.
A román nyomozók azzal vádolják a férfit, hogy a szélsőjobboldali politikus Călin Georgescuval összejátszva „az alkotmányos rend megdöntésére” készültek Romániában. De ő inkább Oroszországba menekülne.
A légicsapást követően, szerda délután az IDF bejelentette a tűzszünet „helyreállítását”, azonban pár órával később újabb légicsapást hajtott végre Beit Lahíában.
A Nexperia félvezetők tartalékai rohamosan fogynak, miután Peking megtiltotta a kulcsfontosságú alkatrészek exportját.
Mivel áram és telefonhálózat nélkül az ország nagy része elszigetelődött, ezért az információk lassan, szórványosan érkeznek, nem tudni a károk valódi mértékét.
A védelmi miniszter szerint képzett pilóták irányíthatták a beazonosítatlan drónokat.
A riasztási lánc akadozott, az első bejelentés nem is a múzeumból, hanem egy járókelőtől érkezett.
Az illegálisan Nagy-Britaniába érkezett szexuális zaklatót végül szerdán reggel toloncolták vissza Etiópiába, ahol nem sokkal érkezése után szabadon is engedték.
Putyin szerint ígéretes a rendszer, amely nukleáris fegyverek szállítására is alkalmas lesz.