Pontosabban a brit miniszterelnöknek „nem áll szándékában időpontot kitűzni a Downing Street-i távozására”.
Hogy lesz így még több aranyozott arany a Fehér Házban?
Közleményében úgy fogalmazott, soha nem kényszerített egy nőt sem, majd azt mondta, „ha bárkinek is fájdalmat okoztam, őszintén sajnálom”.
A vírus a Kongói Demokratikus Köztársaság határain túlra is elterjedt, két megerősített esetet jelentettek a szomszédos Ugandában.
Az áldozatok között egy csecsemő, valamint egy 10 és egy 14 éves gyermek is van.
Az amerikai elnök azt írta, hogy „ketyeg az óra”, és Teheránnak gyorsan lépnie kell, különben „nem marad belőle semmi”.
Egyre törékenyebb a tűzszünet.
Rizikós húzás beleállni a válogatott kapitányába pár héttel a vb előtt, de Marine Le Pen nyeregben érzi magát.
Egy víz alatti barlangrendszerben tűntek el.
Alex Saab kolumbiai üzletember ellen az Egyesült Államokban több bűncselekmény miatt folyik vizsgálat.
Több épület és infrastrukturális létesítmény is megrongálódott.
A rendőri készültség költségeit nagyjából 4,5 millió fontra, azaz közel kétmilliárd forintra becsülik.
Se engedélyezett oltóanyag, se ismert gyógymód nincs ez ellen a vírustörzs ellen
Mohamed Mahudhee halálát az első hírek szerint keszonbetegség okozta.
Az ebolavírus okozta betegségre nincs bizonyított gyógymód, a halálozása aránya 50 százalék körül van.