Létezhet-e közszolgálatibb feladata a közszolgálati médiának, mint a futballdiplomata Szöllősi György vezette sportlap kiadása? Na ugye!
Tavaly augusztusban cserélték le Pelyach Gergelyre.
„Köszönöm az eddigieket, de inkább dobom el az egzisztenciámat, mint a becsületemet!” – írta, és felmondott, amiért a Pesti Srácok helyreigazítást közölt egy Osváth Zsoltot pedofilozó cikk miatt.
Szalay Zoltánt a Die Welt főszerkesztője nyugtatta meg egy hétfői panelbeszélgetésen, hogy csak azért, mert nem ért egyet Orbán Viktorral, még nem dől össze a világ.
Verés strandpapuccsal és a kis Tetű megalázása: Orbán sportújságjában tényleg vége a PC korának. És végre le lehet írni egy élsportolónak szánt kisgyerekről, hogy „olykor szenved, mert ez a versenysport sajátja”.
A fideszes médiabirodalom egyik fontos szereplőjeként az Origo arról ír cikket, hogy 14 évesen valaki otthagyta az iskolát és pornós karriert kezdett, amivel milliárdokat keresett. Mindezt persze 18-as karika mögött, és a gazdasági rovatba megjelentetve.
Mély, zsongító gordonkahang.
A „két nő” nem volt érdemi szereplője az ország irányításának. A Klubrádió tulajdonosa ezzel magyarázza, hogy azt írta Novákról és Vargáról, hogy „ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútort kell lecserélni, hanem a kurvákat”.
A konzervatív lap értesülése szerint a külügyminiszter menő sportcipőt villantott a kihelyezett kormányülésen.
A kormánypárti médiabirodalom befolyásos figurája 74 éves volt.
A Rádió 1 hallgatói szavazták meg.
Élesedés után néhány perccel már 404-re visz a Toroczkai László kijelentése miatt üzent a kormánynak az ukrán külügy című cikk linkje.
Emberi méltóságot sértett az RTL a „Celeb vagyok, ments ki innen!” című műsorban.
Hadd segítsünk egy idézettel: „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet”.
A volt főszerkesztő minden tisztségéről lemondott.