Nem vicc.
Szarvasgombában.
Előbb az derült ki, hogy loptak más tanulmányokból. Aztán azt mondták, hogy a félnomád kazahok miatt olyan egyszerű a szöveg. Most meg azt a választ kaptuk, hogy nem is nekik készült. De a képek legalább megmaradnak.
Lázár mellé állt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
A méregdrágán rendelt tanulmányban elhelyezett húszoldalas ellopott szövegrész nem is tartalmazott önálló eredményt, és hát nem is tudományos célra szánták, de bocsánat, és az FM semmiképp nem felelős!
Elmúltak a régi szép idők. Míg korábban belekben gázolva mesélte a sajtónak, hogy már több száz disznóölésen járt, ma már nem nyilvános, feldolgoz-e yorkshire-t vagy mangalicát.
És ismét csak helyben lakó földműveseke pályázhatnak. Mint például Lázár János.
A helyben élő gazdálkodók az elkelt földek legfeljebb 10-20 százalékát szerezték csak meg.
Egy régi legális drog és az amerikai kémek igazságszéruma is belekeveredhet a biogazdaságok ékkövébe, a kölesbe. Nem csak Magyarországon.
Hogy lehet, hogy ezer disznó indul útnak Ausztriába, de csak nyolcszáz érkezik meg?
Megérte, na.