Társadalmi vitát indított az Egyesült Királyságban a Netflix nagy sikerű sorozata, a Kamaszok, ami egy tinédzsergyilkosságon keresztül világít rá arra, hogy mennyi a nőgyűlölet az interneten, ami a gyerekekre ömlik. A sorozatot a brit iskolákban és a parlamentben is levetítenék, de szóba került a közösségi média korlátozása és a telefonok iskolai betiltása is.
Legalábbis erre jutott egy tanulmány, ami azt is kimutatta, hogy a Fidesz szavazói azért vevők a központi üzenetre.
A magyar nők önrendelkezésének helyzetéről készített közvélemény-kutatást a 21 Kutatóközpont.
A Pew Research Center 36 országban vizsgálta a vallás és a nemzeti identitás viszonyát.
Az ismert amerikai nagyvállalatok sorra jelentik be, hogy befejezik a programjaikat, amikkel a kisebbséghez tartozók alkalmazását, előmenetelét segítették. A döntésben nagy a szerepe a republikánusok és Trump nyomásgyakorlásának, de az sem mellékes, hogy az üzleti világ is elbénázta az évtizedes törekvéseket.
Segítenek a traumák feldolgozásában és az önálló életre készítik fel a menekülteket.
Hibáztam, nem jártam el körültekintően - ismerte el Szolnoki Szabolcs, miután balhé lett ebből.
„Bár a járvány óta évek teltek el, sok érintett család esetében a gyászfeldolgozás folyamata nem zárult még le” - mondta Herczegh Anita.
Készenléti rendőrök zárták le egy tízemeletes panelháztömb teljes lépcsőházát egy kilakoltatáshoz, mielőtt még a Város Mindenkié aktivistái megjelentek volna. A kilakoltatott férfire voltak panaszok, de olyanok is vannak a házban, akik aláírták, hogy ne tegyék utcára.
Eredetileg egyetlen korábban állami gondozott fiatal lakhatását szerették volna megoldani, de majdnem tízszer annyi adomány érkezett, mint amennyit vártak.
A francia Gen-Z-k 26 százalékának van negatív érzése a bevándorlók iránt, nálunk 80 százalék ez az arány.
A HÖOK szerint az oktatókat és az egyetemistákat is meg kell tanítani a mesterséges intelligencia használatára, de azt szabályozni is szükséges.
A mértékadó globális boldogságkutatás szerint a mi régiónk lassan felzárkózik a legboldogabb országok élmezőnyéhez. A magyarok is egyre boldogabbak, viszont aggasztóan nagy a szakadék a derűs fiatalok és a bús nyugdíjasok közt.
A Belügyminisztérium szerint az egyházi fenntartású gyermekotthonokra azért nem vonatkozott egyből az új szabályozás, mert ahhoz törvényt kell módosítani.
A kegyelmi ügy hatására a pártok egyre-másra állnak elő a javaslataikkal, az áldozatok velük is egyeztetnének. Gyurkó Szilvia szerint nem kellene a pedofíliát a politikai ellenfelek megbélyegzésére használni.