Hamarosan érkezik a 444 legújabb dokumentumfilmje.
Idén ezeket a videóinkatkat nézték a legtöbben.
A tomboló járvány ellen nem volt elég sem a nemzeti konzultáció, sem a kommunikációs trükközés. Novemberre ráomlott a kormányra a válság, tervezettségnek már nyoma sincs. A titkolózás viszont megy, pedig életekről van szó.
Így ért véget az SZFE elfoglalása.
Az október 23-i tüntetés napján követtünk végig SZFE-s hallgatókat, akik meséltek az egyetemfoglalásról, a mélypontokról és arról, hogyan tovább.
Megnéztük, hogyan küzdenek a Homokhátságon az elsivatagosdás ellen.
A Momentum elnöke szavazatszámláló a borsodi időközin, hajnalban már le is filmezett néhány kisbuszt.
A jobbikos Bíró László antiszemita Facebook-kommentjein edződik az ellenzéki összefogás a borsodi időközi választáson, ahol, ha sikerül megverni a fideszes Koncz Zsófiát, ugrik a kormánypártok alkotmányozó többsége.
A koreai Beatlesnek nálunk is sokezer rajongója van, akiket joggal háborított fel Szily László elfogadhatatlan véleménye.
Kint is az ment, ami bent. Abból az előadásból adtak elő áthallásos részeket, amit éppen a Nemzetiben Rátóti Zoltán adott elő. Ő az egyike az új, minisztérium által kinevezett kuratóriumi tagoknak.
Kompromisszumok nélkül, látványosan, a teljes nehézfegyverzetet bevetve akarták elfoglalni a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. A hatalmi arrogancia felrázta az SzFE polgárait.
Alapértékekről, hazugságról, hullagyalázásról, függetlenségről és Orbán Viktor kúlságáról vitatkozott Huth Gergely és Szily László.
Gődény György meghívására több mint ezer koronavírus-szkeptikus tüntetett a Szabadság téren a normális életért és a szerintük túlzó járványvédelmi intézkedésekkel szemben.
Hová fog kifutni a Színművészeti hallgatóinak lázadása? A hatalom kénytelen lesz megmutatni igazi arcát? Ezrek álltak élőláncba az SZFE-től a Parlamentig.
A kormány rohamtemóban, egyeztetés nélkül alakította át a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, hogy minden fontos pozícióba a saját embereit ültethesse. Az egyetem autonómiájáért és az oktatás szabadságáért demonstráltak az SZFE hallgatói és az egyetem lemondott vezetősége.