Száz évig fájt az irodalmi Nobel-díj
- Huszonhárom évvel Kertész Imre első magyar irodalmi Nobel-díja után máris itt a második: Krasznahorkai László szerdán, várhatóan fél 5 után veszi át az elismerést.
- Kertésznek az ország nem tudott önfeledten örülni, Csurka lapjában gratuláltak neki, de továbbra is várták az első magyar irodalmi Nobel-díjast.
- A 20. században több tucat olyan magyar író és költő neve is keringett, akik a Nobel-díjbizottság látókörébe kerültek.
- Talán Móricz Zsigmond lehetett volna az első, ha a konzervatív ízlésű Magyar Tudományos Akadémia 1925-ben őt, nem pedig Herczeg Ferencet jelöli.
- Déry Tibor 1960-ban megkapta volna, ha nem kap Kádártól amnesztiát?
- Weöres Sándor csakugyan rajta lehetett az 1980-as shortlisten?
Hiába voltak nagy íróink és költőink a 20. században, mégis több mint száz évet kellett várni Kertész Imre 2002-es irodalmi Nobel-díjára. Az Indexben dolgoztam akkor, a stockholmi bejelentés híre egészen hihetetlen volt. Szégyen vagy sem, sokan az író nevét sem ismerték a szerkesztőségben, olvasni meg egészen kevesen olvastak tőle bármit is. Olvasószerkesztőnk, Zsadon Béla tisztában volt az életművel, és kifejezetten boldoggá tette, hogy éppen ő lett az első magyar irodalmi Nobel-díjas.
A politikusok, vagyis inkább slapajaik, akkoriban még nem a közösségi médiában böffentettek oda néhány sort hasonló alkalmak idején. Medgyessy Péter miniszterelnök a hír hallatán nyomban felhívta az írót, és gratulált neki. A ceremónia kommentátora a televízióban Vitray Tamás volt, a díszvacsorán Kertész a Száműzött nyelv című esszéjéből olvasott fel egy részletet németül. „Azt gondolom, hogy a holokauszt az európai civilizáció traumája, s e civilizáció létkérdése lesz, hogy ez a trauma a kultúra vagy a neurózis, az alkotás vagy a rombolás formájában él tovább az európai társadalmakban.”
Gratulál Kertésznek, de várja az első magyar irodalmi Nobel-díjast
Na igen, a holokauszt. Nem lennénk magyarok, ha a zsidó származású író díjazása nem váltott volna ki rosszallást. A fővárosi közgyűlés öt MIÉP-es képviselője nemmel szavazott Kertész díszpolgárrá választására. Frakcióvezető-helyettesük, egészen meredek módon, egy Sorstalanság-idézettel szemléltette döntésük hátterét:
„– Ki volt ez? – Mondtam neki, úgy tudom, a Pfleger a másik szobából, bizonyos Baúsch, és akkor igazított ki: – Talán Bohús –, merthogy ez, mint állította, igen gyakori név Csehszlovákiában, ahová különben ő is való. Érdeklődtem: hogyan hogy idáig nem tudott magyarul? - s ő azt felelte, azért, mert igen nem szereti a magyarokat. Elismerem, igaza van, s hogy egészében nézve magam se igen találnék sok okot a szeretetre.”
Ennek a MIÉP-nek volt az elnöke Csurka István, akinek a Fidesz szobrot állított, és akiről Schmidt Mária, a rendszer egyik ideológusa azt mondta, hogy „nagyon rossz volt az időzítése, neki ugyanis mindenben túl korán volt igaza”.
Csurka lapjában, a Magyar Fórumban egyébként a Nobel-díjra 1935-ben jelölt Szabó Dezső életművét kutató Szőcs Zoltán „Auschwitz Nobel-díjat kapott” címmel írt méltatásnak nehezen nevezhető cikket Kertészről. Az írást ezzel zárta: „A magam részéről szintén gratulálok Kertész Imrének a magas nemzetközi elismeréshez, de (...) egyre jobban furdalja az oldalamat a kíváncsiság: vajon mikor és ki lesz az első magyar Nobel-díjas író?” Az már soha nem derül ki, hogy Krasznahorkai megfelel-e a 2020-ban meghalt Szőcs szigorú kritériumainak.
Kertészt amúgy nemcsak a nagyközönség nem ismerte, az irodalmárok közül sem mindenki tartotta számon az igazán nagyok között. Pomogáts Bélának a huszadik század második feléről szóló irodalomtörténeti áttekintése csupán három és fél sort szentelt a későbbi Nobel-díjasunknak, de a kortárs magyar írók lexikona sem volt sokkal bőbeszédűbb.
Fordulat Frankfurtban
Fizess elő most egy kisfröccs áráért, és olvass tovább!
Most csak 870 Ft, hogy egy hónapig mindenhez hozzáférj.
Már előfizetőnk vagy?Jelentkezz be!