• Több mint 17 lakásban, nagyjából hetven rendezvényt, koncertet, színházi előadást, beszélgetést tartottak Budapest-szerte a Hova tova? lakásfesztivál keretein belül.
• A fesztivál megszervezésébe egy rakás egyetemista fogott bele holland mintára, hamarosan meglepve konstatálták, hogy nem csak a barátaikat mozgatja meg az ötlet:
• Budapesten kevésbé ismert lakáskoncert helyszínek, lakásszínházak és rendszeres házibuliadók álltak össze egy délutánra, a sztereotíp zöldnövényes, világosparkettás és kevésbé sztereotipikus belpesti lakásokat ellepte az undergorund.
• A 444 is ellátogatott néhány helyszínre, néhány nappal később pedig két szervezővel, Szinok Rei programszervezővel és Pásztor Máté projektmenedzserrel beszéltük át miért pótoltak be egy évbyi házibulit egy nap alatt, hogy mennyire udvariasak tudnak lenni az emberek és hogy mi a lakások helye a kultúratermelésben.

Négy bajszos puhafiú állt-ült-zenélt egy aprócska budai lakás közepén, előttük egy kis kanapén néhány arc, páran a konyhából, oldalról néztük a koncertet, a konyhapultot a fotósuk és egy haverjuk támasztotta, az asztalnál két csaj ritmusra ingatta a lábát, ha a zenészek kicsit kínosan kezdték érezni magukat, velük vicceskedtek. A zenekar neve egy5egy, bluesos, rockos, jazzes, sanzonos (szóval magyaralteros) alapra olyasmikről énekeltek, hogy „az értékrendem mint egy zacskós leves”, meg hogy „csupa meglepetés ez a város, a magány hiányos, a hiány magányos”.

A város tényleg tele van meglepetéssekkel, mint például ez a szívfájdítóan giccses festmények alatt megszervezett családias kis koncert a Jégverem utcában szombat délután.

Az egyik ok, amiért az aprócska lakás közepén huszadmagammal nyomorogva életemben először élőben is meghallgattam a bandát, az volt, hogy olyan előadóval indítsam a Hova Tova? lakásfesztivált, amitől legalább néhány számot ismerek. A repertoár nagyja ugyanis olyan underground előadókból állt össze, akik jellemzően olyan kisebb, underground helyszíneken szoktak fellépni, mint például a Manyi vagy Három Holló – és akiknek rettenetesen jól állnak a lakáskoncerthelyszínek. A másik ok, hogy az összesen tizenhét helyszínnel operáló egynapos fesztiválon mindössze két budai lakás képviseltette magát, a későbbiekben pedig úgyis Pesten kellett mozognom.

„Eredetileg azt hittük, hogy a baráti körünk lakásaiba szervezünk”

A szervezők – mint azt a hírhedt Kék Ló nevű, valóban romos romkocsmába szervezett afteren Ács Bertától megtudtam – rotterdami példára inspirálódtak, ahol elmondásuk szerint a városlakók nem szégyenlősek, a függönyről még csak hírből sem hallottak, a diákok és az egyetemisták pedig gyakran szerveznek koncert- és performanszesteket egymás lakásán. A budapesti éjszakában lépten-nyomon felbukkanó Szinok Rei programszervező volt az, aki miután Ács Bertától hallott az ötletről úgy érezte, hogy ezt meg kellene csinálniuk Budapesten is, úgyhogy szerveztek egy csapatot, és bele is vágtak.

„Szerintem Budapest nagyon kompatibilis ezzel a koncepcióval. Nagyon jó a tömegközlekedés, biciklivel is könnyen átjárható, de még gyalog is, ha egymáshoz közeli helyszínekről beszélünk. Nekem amúgy is nagyon tetszik az átjárható város gondolata. A Bartók Negyed például szokott úgy hivatkozni magára, hogy 15 perces város, ez is inspiráló volt a fesztivál megvalósításánál”

– meséli Szinok néhány nappal később a rakparton.

Az estének azért volt egy olyan pontja – négy sör után, az este azon órájában, amikor pulcsiban leizzad, anélkül meg megfagy az ember –, ahol jót kacagtam volna a könnyen átjárható koncepción: klasszikus házibulis szitu, Bankó Gábor fotós küldött egy címet, jó távol onnan, ahol én voltam, mikor odaértem a Damjanich utcába, konok, zárt kapu fogadott, ami 10 perccel később, egy kutyasétáltató lakó miatt tárult fel végre – mire a lifttel felértem, az improvizatív táncos programnak vége volt (a tervezettnél korábban), fotós kollégám épp lépett ki a lakásból.

A lakások egy része, ahogy az előadók is, nyílt felhívásra jelentkezhettek. „Eredetileg azt hittük, hogy a baráti körünk lakásaiba szervezünk, és majd a barátaink jelentkeznek játszani. Ehhez képest a projekt iszonyatosan túlnőtt rajtunk” – magyarázta Szinok és Pásztor Máté projektmenedzser, a nem zenei programok egyik felelőse, hozzátéve, hogy helyszínből végül a tervezettnek a duplája lett. Így sem tudtak mindenkit beválogatni, legtöbbször azért, mert a lakás nem lett volna alkalmas a programok befogadására. Zenei előadók is rengetegen jelentkeztek, nagyjából kilencvenen – ebből lett körülbelül negyven koncert.

„Én még soha nem találkoztam ennyi udvarias emberrel”

Eleinte szkeptikus voltam, hogy a tízmillió házmester országában nem fog-e óhatatlanul lakóközösségi ordibálásba, állandó rendőrhívogatásba, lehányt faliszőnyegek feletti spontán tömegverekedésekbe fulladni a buli, de a szervezők később azt mondták, egy kisebb összefeszülést leszámítva semmi probléma nem adódott a programból, Budapest lakossága szombat délután-este jelesre vizsgázott a fiatalokra való nyitottságból. Mint utólag megtudtam közel háromszázan regisztráltak, de a szervezők szerint sokan regisztráció nélkül érkeztek.

„Én még soha nem találkoztam ennyi udvarias emberrel. A Múzeum utcai lakásban, ahol színpadmesterkedtem, egy ponton, a Shakar Trió koncertjén kilencven ember volt. Mégis, amikor valaki bejött, először megkérdezte, hova tegye a cipőjét, hova lehet lerakni az italt, hova gyűjtjük az üvegeket. A WC-nél sorban álltak, nem tolakodtak, és ha a belső kertben nagyobb volt a zűrzavar annál, mint ami komfortos volt, azt valaki mindig észrevette, és szólt a többieknek, hogy csendesedjenek el” – meséli Szinok.