Lehetetlen ország – két film a kongói pokolról

FILM

Anders Gustaf Ekeberg svéd kémikus nem is sejtette 1802-ben, milyen tökéletes nevet adott az általa éppen felfedezett, 73-as rendszámú átmenetifémnek. Arra utalva, hogy savba merítve képtelen abból bármit is magába szívni és telítődni, az új elemet a görög mitológiai Tantalosz után tantálnak nevezte el. A tantált főleg a javarészt Kelet-Kongóban bányászott koltánból nyerjük, és elengedhetetlen a modern elektronikai termékek kondenzátorainak a gyártásához. Nincs okostelefon tantál nélkül.

A fém névadója, Tantalosz félisten meghittségében saját fiát szolgálta fel vacsoraként az isteneknek, és emiatt Zeusz kegyetlenül megbüntette. Egy iszapos tó partján álló gyümölcsfa ágán lóg, örök éhség és szomjúság kínozza. A hullámok a mellkasát verdesik, mégis visszahúzódnak, ha inni próbál. A gyümölcsfa mindenféle terméstől roskadozik, alma, körte, füge terem rajta rengeteg, de ha megpróbál szakítani, szélvihar támad és ellöki a kezét. Feje felett egy hatalmas szikladarab lengedez, amelyik bármelyik pillanatban összezúzhatja koponyáját. Ezek a tantaloszi kínok tökéletesen leírják a Kongói Demokratikus Köztársaság mindennapjait, amelyeket lebilincselően mutat be két dokumentumfilm a Verzió Filmfesztivál hétfőn induló programjában.

Itt Numbiban néhány ember kezéhez vér tapad, majdnem mindenki kezéhez sár tapad

A kongói Elisé Sawasawa rendezte Ami sok, az sok és a francia Jean-Gabriel Leynaud jegyezte Sárból és vérből radikálisan különböző filmek, ezért együtt működnek igazán. Kidomborítják egymás erősségeit, és bepótolják a hiányosságokat.

Sárból és vérből
Fotó: Verzió

A 2025-ös Sárból és vérből egy apró kelet-kongói bányászfalu, Numbi mindennapjait mutatja be. Numbi mellett koltánt keresnek a környékről – és messzi vidékről – idesereglő fiatal férfiak. Jean-Gabriel Leynaud kamerája nyugodt, lassú mozdulatokkal, gyönyörűen komponált képekben mesél a reményről a reménytelenségben, és egyéni sorsokon keresztül mutatja be a mikrovilágot, amiről legtöbbször csak szalagcímekben hallunk. Legkevesebb 200 embert temetett maga alá a bánya, ahonnan a mobilok kulcsfontosságú alapanyaga jön és Akár 500 ember is a föld alatt ragadhatott a kongói aranybányában – két cím a 444-ről az elmúlt két évből. Történetünk főhőse, Ujumbe egy végtelenül kedves, csetlő-botló fiatal bányász, aki szeretne jobb életet teremteni a kislányának. Minden reggel azzal a reménnyel indul a bányákba vagy a nyílt színi gödrökbe, hogy aznap rátalál egy koltánnal teli telérre. A rendező biztos kézzel válogat markáns mellékszereplőket, a vájárok igényeit kielégítő, a munkáját utáló prostituált, a diákokat a bányászat veszélyeire hiába figyelmeztető, küldetéstudatos pedagógus, a fizetés híján a kenőpénzekből élő, de lelke mélyén becsületes rendőr. Senki sem sablonos, hanem hús-vér, bonyolult ember. A szálak nem feltétlenül érnek össze, de így is bemutatják Kongó lehetetlenségét. Az állam alig több egy szlogennél, miközben a hadsereg a közelben elkeseredetten harcol a Ruanda támogatta M23 lázadószervezettel.

Numbiban szinte egyáltalán nincs jelen az állam. Mindenki árul valamit, a prostituált a testét, a tanár csak akkor jut napi betevőhöz, ha a diákok szülei befizetik a tandíjat, a rendőr, ha az éjszakai letartóztatott megváltja a szabadságát. Ujumbe és társa is csak akkor jutnak pénzhez, ha eladják az általuk kiforgatott koltánt a felvásárlóknak, akik utak híján motorbiciklin juttatják el az árut a nagyvárosba.

Miközben Ujumbe minden reggel új reménnyel indul útnak, élete egyre mélyebb válságba kerül. Sógora hazarendeli a feleségét, mert Ujumbe nem fizette ki a teljes menyasszonyváltságot.

Egy ponton felcsillan a remény. Úgy tűnik, hogy barátjával végre megütötték a főnyereményt, és ércet találnak egy éjszaka egy mély vájatban. Tantalosz azonban megint nem juthat gyümölcshöz, másnap arra térnek vissza, hogy beomlott a tárna, maga alá temetve bányászokat.

A film gondosan megrendezett képekben mesél. Néha számomra túl tökéletesek is voltak a jelenetek, mintha egy játékfilmet néznék. Jean-Gabriel Leynaud francia operatőr ért a kamerához és a történetmeséléshez és türelme is van, hogy alanyai erős mondatait kivárja. „Itt Numbiban néhány ember kezéhez vér tapad, majdnem mindenki kezéhez sár tapad, de az egész világ zsebében lapul a koltán”, állapítja meg Ujumbe a film fő mondanivalóját. És pont ez az a leegyszerűsítő kép, miszerint a kongói konfliktus egyetlen oka a nyersanyagok etikátlan bányászata, aminek a veszélyeire a térséget évtizedek óta kutatók figyelmeztetnek, mint például Séverine Autesserre vagy Peer Schouten. Autesserre híres cikkében meggyőzően mutatja be, hogy nincsenek sima oksági láncok, és a kényelmes narratíva, amelyik a nyersanyagokat látja minden baj forrásaként elkeni a felelősségét sok szereplőnek.

Schouten pedig rámutat, hogy a fegyveres csoportok legalább annyira érdekeltek a bányák mentén szárba szökkenő települések ellátási láncainak a megadóztatásában, mint magukban a nyersanyagok bányászatában. Legutóbbi példája a sörkereskedelem, amelyik sok lázadónak – és a központi kormánynak is – kiszámíthatóbb és jövedelmezőbb bevételi forrása. Viszont egy film nem egy sok száz oldalas, évtizedeken át folytatott terepmunka-beszámoló, hanem egy vizuális narratíva, annak pedig Leynaud filmje szinte tökéletes.

Az M23 lázadók faluról falura közelítenek és se az ENSZ békefenntartók, se a román zsoldosok, se a kongói hadsereg nem képes őket feltartóztatni

Ami sok, az sok
Fotó: Verzió


Az idén bemutatott Ami sok, az sok radikálisan különböző film. A kongói autodidakta filmrendező, Elisé Sawasawa szülővárosában, Gomában sétál egy kamerával és mindent rögzít. Leynaud gondosan megkomponált, széleslátószögű képeivel szemben Sawasawa szuperközeli képekben mutatja be kelet-kongó egy másfajta poklát. Sawasawa rettenetesen tehetséges, hiába áll centiméterekre az alanyaitól, filmje mégsem csúszik át hatásvadászatba vagy szenzációhajhászatba. Bemutatja, ahogy egyre közelebb kúszik a háború a ruandai határon és a Kivu-tó partján fekvő, milliós Gomába. Az M23 lázadók faluról falura közelítenek és se az ENSZ békefenntartók, se a román zsoldosok, se a kongói hadsereg nem képes őket feltartóztatni. Ahogy érkeznek a menekültek a nagyvárosba, egyre növekszik a feszültség. Mindenki egyre éhesebb. Az emberek az M23-at támogató Ruandát, a tehetetlen ENSZ-et, és az inkompetens kongói kormányt egyaránt vádolják, de eközben élik tovább a mindennapi életüket, amennyire csak lehetséges. Fiatalok dalokat és videoklipeket vesznek fel stúdiókban, emberek iskolába hordják a gyerekeiket, mindenhol szól a zene, folyik a sör és zajlik a tánc. Egészen addig, ameddig 2025. januárjában az M23 tönkreveri a kongói hadsereget és elfoglalja a várost.

Számomra, aki a térséget kutatja, lenyűgözően érdekesek, elgondolkodtatóak és szórakoztatóak a képek, de néha eszembe jut, vajon mennyit érthet meg ebből egy olyan néző, akinek fogalma sincs Kongóról. Szinte egyáltalán nincs narráció, nem tudunk meg semmit a kontextusról. Látjuk a Ruandába tartó, ércekkel megrakott kamionokat, de nem tudjuk meg, hogy a kongói koltán jelentős része ruandai ásványként jelenik meg a világpiacon. Látjuk, hogy a dühös helyiek megtámadják és kifosztják az ENSZ békefenntartók bázisát, de nem tudjuk meg, miért képtelenek a kéksisakosok megakadályozni az M23 előretörését. Látjuk, ahogy a kongói hadsereg besorozza a városi nyomornegyedek ifjait, és nevetséges fapuskákat szorongatva sebtében kiképezi őket, de csak sejtjük, hogy ezek a fiatalok majdnem mind meghalnak majd az első összecsapásban a sokkal jobban felszerelt és kiképzett lázadókkal szemben. Látjuk Tantalosz kínjait, de nem értjük, miért kell ezeket a kínokat kiállni. De talán pont ez Sawasawa filmjének a mondandója, a helyiek számára is érthetetlen a rájuk szakadó erőszak.

Éppen ezért érdemes mindkét filmet megnézni, mert együtt remekül kiegészítik egymást, és közelebb hoznak minket ahhoz, hogy megértsük a világ egyik leglehetetlenebb országát.

  • Sárból és vérből - november 19. csütörtök 18:45, Toldi mozi és november 22. vasárnap 18:00, Toldi mozi
  • Ami sok, az sok - november 19. csütörtök 16:00, Művész mozi és november 23. hétfő 21:15, Toldi mozi

A 444 a Verzió médiapartnere, a Verzió versenyprogramjában a 444 Bakpakk című filmje is szerepel, rendező: Fődi Kitti.

A szerző volt kollégánk, szociálantropológus, az ELTE oktatója.