Milák Kristóf kilépett a fényre és meglepte a világot

július 31., 08:41
  • A párizsi olimpia negyedik versenynapja Milák Kristófról szólt.
  • Az elmúlt bő egy évben folyamatos téma volt az olimpiai bajnok, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok úszó fizikai és lelki állapota, miután június közepén bejelentette, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon, majd lemondta a budapesti világkupát is.

„Még jól edzhető állapotban sincs”, mert „gyakorlatilag fél éve nem végzett olyan edzésmunkát, amely szükséges lenne az élsporthoz”, ezzel magyarázta Milák Kristóf edzője tavaly októberben, hogy miért hagyja ki a budapesti világkupa futamot az úszó. „Milák Kristóf tartozik Magyarországnak, és önmagát is meg kell tisztelnie azzal, hogy komolyan edzésbe áll, és elvégzi azt a munkát, amivel jövőre Párizsban megvédheti olimpiai bajnoki címét” - mondta ugyanekkor Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke.

Katasztrofális állapotban lehet

az edzésektől távol maradó Milák, jelentette ki tavaly év végén a szövetségi kapitány. Sós Csaba hozzátette:

„Ha vissza is tér, már biztos, hogy Párizs nem lesz olyan, mint lehetett volna, hiszen azt, amit úszhatott volna, ha szeptemberben beleáll a munkába, biztos nem tudja produkálni az olimpián”.

Milák Kristóf
photo_camera Fotó: IMAGO/Eibner-Pressefoto / Jo Kle/IMAGO/Eibner via Reuters Connect

1:52.72

- a világ legjobb idei idejével került kedden a 200 méter pillangó döntőjébe Milák.

photo_camera Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP
photo_camera Fotó: MANAN VATSYAYANA/AFP
photo_camera Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA
photo_camera Fotó: MANAN VATSYAYANA/AFP
photo_camera Fotó: MANAN VATSYAYANA/AFP
photo_camera Fotó: OLI SCARFF/AFP
photo_camera Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP
photo_camera Fotó: MANAN VATSYAYANA/AFP
photo_camera Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP
photo_camera Fotó: OLI SCARFF/AFP
photo_camera Fotó: SEBASTIEN BOZON/AFP
photo_camera Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA
photo_camera Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP
photo_camera Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA
photo_camera Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP
photo_camera Fotó: John Walton/PA Images via Reuters Connect
photo_camera Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP