A jemeni hatóságok szerint 2011-ben két héten át vettek részt fegyveres kiképzésen a Charlie Hebdo szerkesztőségének támadói.
A jemeni hatóságok szerint 2011-ben két héten át vettek részt fegyveres kiképzésen a Charlie Hebdo szerkesztőségének támadói.
A terrorszervezet egyik tagja beszélt az AP-vel.
Magazinjukban fenyegettek magányos farkasok támadásaival.
Az áldozatok közül 1119 az ISIS és az al-Kaida dzsihádistája volt.
Drónnal ölték Jemenben az al-Kaida terroristáit. Az amerikai fogoly állítólag nem élte túl a kiszabadítási akciót.
Az amerikai hírszerzés Obama elnök felkérésére saját munkáját értékelte titkos jelentésben. Nincs túl sok dolog, amire mostanában büszkék lehetnek.
Ha ez igaz, akkor ez az évezred legdurvább kémtörténete. Az egyelőre meg nem nevezett ügynök létezését több forrás is megerősítette.
Kilenc nigeri ENSZ békefenntartóval végeztek egy rajtaütésben az iszlamista lázadók Kelet-Maliban.
A terrorcsoport egyik szíriai sejtje, a Horaszan csoport készült támadásra. Állítólag emiatt kezdték már kedden bombázni Szíriát. Lehet, hogy sikerült is megölni a csoport vezetőjét.
A Golán–fennsík szíriai részén ragadtak a kormányerők és a felkelők között.