alapítvány

Várkonyi alapítványába olvadt be az alapítvány, ami 820 millió forinttal segítette Mészáros Lőrinc exfeleségét

A Vital Media fennállása három éve alatt beszámolói alapján csak a Media Vivantisnak adott támogatást.

Mészáros Juli
asszonytartás

Szalay-Bobrovniczky anyagi jólétének „generációkon átívelő biztosítása” miatt hozott létre egy új alapítványt

A honvédelmi miniszter vagyonkezelő alapítványa „Per Ensem” néven fut, ami annyit tesz: kard által.

Mészáros Juli
PÉNZ

Olyan ember újítja fel az MCC miskolci ingatlanát, aki rajta volt Magyar Péter „tudjuk, kik vagytok és mit tettetek” listáján

Szeivolt István nettó 19 milliárd forintért újítja fel a miskolci Avas szállót az MCC-nek.

Bábel Vilmos
gazdaság

A kormány újabb alapítványt hoz létre, hogy „új tudományos kiválósági központok létrehozását és a magyar tudományos és műszaki áttörések nemzetközi elismerésének növekedését” segítsék elő

Erre külön törvényjavaslatot nyújtottak be.

Mészáros Juli
POLITIKA

Matolcsy Ádám: Ahol közvagyont érintő bűncselekmény gyanúját észlelném, azt állampolgári kötelességből természetesen jelezném a hatóságok felé

A volt jegybankelnök fia azt is mondta, megritkult a kommunikációja a crew oszlopos tagjaival, Somlai Bálinttal és Száraz Istvánnal.

Benics Márk
belföld

Az MNB-alapítványok 500 milliárdja köré szőtt fideszes védőháló

Az MNB-alapítványok bő tíz éven át nagyjából azt csinálhattak, amit akartak. Több száz milliárd forint elégett, Matolcsy körei dúsgazdagok lettek. A Fidesznek nehéz lesz eltávolítani magától az ügyet, amelyben rengeteg az összefonódás fideszes (ex)politikusokkal, körökkel, kinevezettekkel.

Rovó Attila, Windisch Judit
gazdaság

Nagy Márton el sem olvasta a jegybanki pénzégetésről szóló jelentést, nehogy ideges legyen tőle

A miniszter azzal nyugtatja a saját lelkiismeretét, hogy a jegybank alelnökeként már a kezdetekkor elhagyta az alapítványokat, lemondott a kuratóriumi tagságról.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Matolcsy elfogadhatatlannak tartja az ÁSZ-vizsgálatot, abban szerinte olyan dolgok szerepelnek, amik „egyáltalán nem felelnek meg a tényeknek”

A volt jegybankelnök azt is mondta, Windisch László ÁSZ-elnök szándékosan neki tulajdonított olyan értékelést is az alapítvány és az Optima-csoport vagyoni helyzetéről, amit ő sosem mondott.

Benics Márk
gazdaság

Alaposan átalakítja a kormány a Fudan Alapítványt

A jövőben az alapítvány a Diákváros megvalósulásán fog dolgozni, ha már a Fudan Egyetem nem jött össze.

Székely Sarolta
belföld

Megkezdődhet a BME modellváltása

Olyan működési modellben gondolkodnak, amely egyszerre biztosítja a magas színvonalú oktatást, az egyetemi autonómia megerősítését és a versenyképes bérezést.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Alapítványi helyett céges fenntartásba kerülhet a BME

Ismét napirenden a modellváltás.

Fődi Kitti
oktatás

Még több állami vagyon kerülhet a MOME és a Dunaújvárosi Egyetem alapítványaihoz

Az állam újabb ingatlanokat adna át nekik ingyenesen.

Mészáros Juli
oktatás

Mégis hogyan lehetne közérdekű adatot lopni?

A Mol és az állam közös alapítványa arra panaszkodik, hogy tőlük közérdekű adatokat loptak. Biztos tipp tolvajok ellen: átlátható közpénzköltés.

444.hu
vélemény

Beszámoltunk a működéséről, mire feljelentést tett a pénzosztását sűrű homályban tartó közérdekű vagyonkezelő alapítvány

A MOL és az állam közös alapítványa közfeladatokat ellátó, közérdekű vagyonkezelő ugyan, de szerintük bűncselekményt követ el, aki az eltitkolt gazdálkodási adataikról beszámol.

Haszán Zoltán
belföld

A Székely Lovat Tenyésztők Egyesületét és a Parlamenti Imacsoportot is támogatja adományokkal Kövér László

Közpénzből.

Fődi Kitti
belföld