Az ugyan nem derült ki, hogy a kongresszusozók hol vannak és mit csinálnak, de az antifasiszták és a betyárseregesek felvonultak egymással szemben Sopronban, így adtak munkát a rendőröknek is. A demonstrációnak egy türelmetlen lakó vetett véget.
De szerinte Jámborék importálták az erőszakot.
A Szikra Mozgalom aktivistáját 14 napig tartották letartóztatásban, majd tisztázták a gyanú alól.
A ruhája hasonlósága alapján tartóztatták le két hétre, közben minden adatát közzétette a szélsőjobboldali sajtó.
A 22 éves Clara Judith Wittkugelt és a 20 éves Moritz Christian Leopold Schroetert „közösség tagja elleni erőszak” miatt körözte a magyar rendőrség.
A Szikra mozgalom szerint ha bebizonyosodik, hogy a hatalom meghurcolt egy ártatlan aktivistát, akkor politikai és morális elégtételt fognak venni. Közben megváltozott egy másik, kitörés napi eset megítélése, és már közösség tagja elleni erőszakról van szó.
;-)
A kémballonipar féltve őrzött kulisszatitkai, a hőlégballon-irányítás szakmai háttere, és más számos mélységi betekintés nyújtódik az ámbrás cet részein át a segglyukas tésztáig. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.
A kémbalomipar féltve őrzött kulisszatitkai, a hőlégballonirányítás szakmai háttere, és más számos mélységi betekintés nyújtódik az ámbrás cet részein át a segglyukas tésztáig.
Mindketten német állampolgárok, egy fiatal nő és egy fiatal férfi.
Negyedik társukkal szemben bűnügyi felügyeletet rendeltek el.
A 29 éves német férfitől, a 26 éves német nőtől és a 38 éves olasz nőtől teleszkópos fémrudakat, gumiborítású kalapácsot és gázspray-t foglaltak le.
Valószínűsíthető, hogy az elfogott társaság megegyezik azokkal, akik a Becsület napja előtt egy nappal, pénteken állítólag símaszkban megvertek valakit Gazdagréten.
Február 11. fontos dátum a hungarista mozgalmak életében, idén pedig a szokásosnál is nagyobb feszültségekre lehetett számítani.
Hógolyóval is megdobálták a rendőrautót.