Június végén jobban pörögtek a légkondik.
A 6633 megawattos csúcsérték 176 megawattal több, mint az eddigi rekord.
48 millió ember maradhatott áram nélkül.
Pár éven belül teljesen kivonják rendszerből a szénerőműveket.
De a befagyasztás csak azokat érini, akik nem piaci szereplőknél szerződnek.
A hideg és az ünnepi díszkivilágítást okolják.
Mikulással jött a rendszerterhelési történelmi rekord.
Október 31-ig már nem termelhetnek ott áramot.
És megszűnik az ingyen só is.
Egy külső eszköz meghibásodása és egy tervezett karbantartás miatt keddre virradóra a termelés harmada kiesett. Gázzal pótolják.
Különböző, egymástól független bűncselekmények miatt voltak előzetes letartóztatásban, de közös cellába kerültek. Azt akarták, hogy az őr áramütést szenvedjen.
Külön termék, külön villanyóra.
Közel 20 kilométernyi vezetéket kellett újraépíteni a Dunántúlon.
Csütörtökön dőlt meg az idei csúcs. A januári fagyot győzte le az augusztusi hőség.
Azt írta rá, hogy a vírus lekapcsolta az áramot a házban. Az apja pedig kihívta a szerelőket.