Nincs sugárzásveszély a hatóságok szerint.
Szerdán a VG és a Magyar Idők is interjút készített a Roszatom vezérigazgatójával. A két újságírónak csodálatos módon ugyanazok a kérdések jutottak eszébe.
660 millió euró kártérítést fizettek ki a Roszatom egyik cégének, mert lemondták az új atomerőművet.
Öt évig készült a 36 ezer tonnás szerkezet, ami várhatóan száz évig nyújt védelmet a sugárzás ellen.
Ami gyönyörű, az gyönyörű.
A versenyjogi aggályok után feltételekkel ugyan, de elengedik az állami finanszírozás körüli ellenérveket is.
Bojko Boriszov kormánya billegő egyensúlyt épít Moszkva, Ankara, Brüsszel és Washington között. Ha bejön, hatalmasat nyernek, de ha nem, akkor a négy pólus bármelyike megnyomoríthatja Bulgáriát. A miniszterelnök ráadásul nem is ambícióból csinálja, hanem mert fél.
Mindezt 278 ember kapja.
Nagyon hiányzott eddig ez.
Egyelőre nincs hír sérülésről vagy környezeti károkról.
A virginiai párt birtokháborítással gyanúsítják.
A szakértők szerint közvetlen veszélyhelyzet nem állt fenn, mert a reaktort irányító rendszernek nincs internet-hozzáférése.
A vádaskodó munkásnak pedig munkaügyi vitája van a cégekkel.
Régóta gyanús, hogy az iszlamista terroristák piszkos bombát akarnak készíteni. A kártyát érvénytelenítették, a belga nukleáris létesítményeket pedig már így is katonák védik.