Van értelme a kerítésnek, csak nem ott, mondta Sebastian Kurz.
Werner Faymann elmagyarázta, hogy az övék miért lesz más.
A belügyminiszter szerint kurta lesz, és mindenkit továbbra is beengednek Ausztriába.
Az osztrák kormány nyelvén "terveknek" és "óvintézkedésnek" nevezik a kerítést.
Sebastian Kurz szerint Európa nem teheti függővé Törökországtól a saját védelmét.
Többségük 2-3 napja várakozott már a határátkelőnél, az osztrák hatóságok nem próbálják feltartóztatni őket.
Átrepült a szélvédőn, lekergette a sofőrt és az egyetlen utast a fedélzetről, pihent egy órát az egyik ülésen, majd a hátsó ablakon távozott. A vadászok azóta is keresik.
Közben a horvát belügyminiszter megegyezett a szerbekkel, hogy még gördülékenyebben mehessen a folyamat.
Mi ez, ha nem $$$.I.K.E.R.?
A szlovén kormány szerint az osztrákok lassítják a menekültek átengedését, de ezt Bécsben cáfolják. A horvát választási kampány megint a magyar modellről szól. Menekültek ezrei fáznak a horvát határ keleti és nyugati oldalán is.
A szlovén belügyminiszter azzal riogat, hogy Ausztria nem fogad be menekültet. Osztrák kollégája szerint valóban csak arról tájékoztatta Szlovéniát, hogy nem fogadnak be naponta még több menekültet.
Szlovénia szerint Horvátországnak, Szerbiának és Macedóniának lassítania kell „az áradatot”.
A horvátok a magyar határzárás után jelentették be, hogy a jövőben Szlovénia felé vinnék a migránsokat.
Az SPÖ rég nem szerepelt ilyen rosszul, de ez is elég volt a sima győzelemhez.