A polgármester a bajai választási bizottság szerint valótlanságot állított.
A pártelnököt az sem érdekli, ha emiatt ismétlik meg a bajai 32-esben a választást.
Devizahiteles üzenet a szavazóhelyiség előtt, szerény rocksztár szavaz, romok maradtak a buli után - ilyen a hangulat Baján.
Választási gulyást oszt egy tucat aktivistával Monok volt polgármestere a bajai 32-es szavazókör előtt.
Többen szavaznak, mint legutóbb. Annál már csak a tudósítók vannak többen.
477 bajai választópolgárra figyel az ország.
Nagyágyúkkal voltak tele a bajai homokdűlők a választás előtti utolsó napon. A roma önkormányzat helyi erős embere óriási bulit szervezett, miközben az ellenzék a legnagyobb neveit hozta el. A szavazóhelyiséget rendőrök vigyázzák.
A Házon kívül adásában a Teket Melinda után járó horgoló lányok elmesélik, nem ismerik a Fidesz helyi jelöltjét. Csak a pártigazgatót ismerik.
Ha már Kovács Csaba, a Fidesz bajai jelöltje nem mondta el, Selmeczi Gabriellát kérdeztük arról, ki vezeti a hangosbeszélős-megfigyelős kampányt. A szóvivő nem örül annak, hogy országos perpatvar kerekedett a helyi ügyből.
Ezzel megsértették a választási törvényt. Ezt állapította meg a helyi választási bizottság.