A 10. Békemeneten Deutsch Tamást, Semjén Zsoltot és a Fidesz tábor keménymagját kérdeztük a jövő heti választásokról, Magyar Péterről és a párt háborús plakátjairól.
Bayer remek show-t adott elő Balatonalmádiban. Beszélt az agymosott, kretén külföldi rokonairól, a csodálatos Klinika sorozatról, amiben csak fehérek játszottak, és a Vlagyivosztokig masírozó Gender Hadosztályról is.
Pont egy bírót gyalázott, nevezte gazembernek és szólított fel az „eltakarítására”.
A Fidesz alelnökének számításai szerint amúgy sem volt sok debreceni a tüntetésén.
Bayer Zsolt a Nyugat hanyatlása mellett könnyű idők gyenge gyermekeiről beszélt az albertirsai polgári esten. Feladatot is adott a nyugdíjasokból álló közönségnek, a normalitás bizánci védelmezésére kérte őket.
Sőt, lesznek újdonságok is!
Kommentben reagált a kormánypárti megmondóember Takonygerincű című cikkére.
„Ez a dupla nulla sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire.”
A fideszes műsorvezető szerint egy állami rendezvényen, illetve a Miniszterelnökség által támogatott Sajtóklubban lehetett volna pofán vágni embereket.
Garázdaság miatt.
Mindezt Bayer Zsolt „lelki Békemenetén”.
Lelki Békemenetet tartanak.
A szervező Csizmadia László közölte: „A Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára fogjuk meghatározni”.
Küldtünk egy sor kérdést ide meg oda. Válaszokat nem kaptunk, pedig lenne mire válaszolni bőséggel.
Négy napja Novák Katalinnak üzent. Pár órával később az elnök le is mondott.