Amerikai tisztviselők szerint Driscoll tárgyalásai kedden is folytatódnak.
Az ukrán elnök szerint számos helyes elemet építettek be a tervbe, amely így már nem 28, hanem csak 19 pontos.
Szenátorok korábban azt állították, az amerikai külügyminiszer azt mondta nekik, a tervezet nem tükrözi a hivatalos amerikai álláspontot. Trump szerint ez nem feltétlenül végleges változat.
A javaslat jelenlegi formájában szerintük csak alap, ami még kiegészítésre szorul.
A színfalak mögött próbálják rávenni őket, hogy fogadják el a Kreml szája íze szerinti feltételeket.
A német, brit és francia vezetőknek el kell dönteniük, hogy elfogadják-e az Európa biztonságát is meghatározó amerikai javaslatot.
Óriási az amerikai nyomás, történelme legnehezebb döntése előtt áll Ukrajna: Zelenszkij elkezdte tesztelni a közvéleményt a béketerv mellett. „Acélból vagyunk. De lehet, hogy még a legerősebb fém sem bírja ki.”
A miniszterelnök a közrádióban az orosz-ukrán háború lezárását célzó amerikai békejavaslatról azt is mondta, a következő 2-3 hét az döntő lesz, és hogy közeledik a budapesti békecsúcs.
Az ukrán tisztviselők szerint az új terv gyakorlatilag véget vetne a független Ukrajna létezésének. Zelenszkij ennél sokkal óvatosabban és diplomatikusabban fogalmazott.
Kiszivárgott egy terv, ami alapján az ukránoknak olyan területeket is, amiket az oroszok még nem foglaltak el.
Amelyről titokban egyeztet az orosz féllel, de az ukránok is tudnak a dologról.
A túszokat Donald Trump szerint hétfőn adják át.
Kedden folytatódnak a tárgyalások Egyiptomban.
Különben „elszabadul a pokol”.
Amikor arról kérdezték, van-e még mozgástér a béketerv tárgyalásában, Trump azt válaszolta, hogy „nem sok.”