Az előrehozott választáson az eddigi kormány kapott bizalmat. Az Egyesült Hazafiak nevű nacionalista pártszövetség 9,2 százalékot, a török kisebbség pártja 8,9 százalékot kapott.
Összeszedte magát a novemberi bukó után. Ezzel megerősítette magát a nyugatos, Európa-barát jobbközép az inkább Moszkvával barátkozó baloldallal szemben.
Az elmúlt három évben ez már a harmadik.
Sosem látott futballidiotizmus Bulgáriából.
Kétszázan vonultak fel a szófiai román nagykövetségnél. A románokat nagyon meghatotta a gesztus.
Plevneliev utolsó interjújában figyelmeztette Radevet, hogy ne térjen le az európai útról.
Az Eurostat szerint az egy főre jutó bruttó hazai termék és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás alapján is az utolsó ötben vagyunk, és nincs egyértelmű javulás. A magyar GDP kétharmada az uniós átlagnak.
660 millió euró kártérítést fizettek ki a Roszatom egyik cégének, mert lemondták az új atomerőművet.
A gázszállító szerelvény két kocsija kisiklott, nekiütközött egy elektromos vezetéknek, majd felrobbant. Ötre emelkedett a halottak száma, sok a súlyosan megégett sérült.
A kisiklott szerelvény több épületet is letarolt, négy ember meghalt.
A hatóságok az orvosok szerint nem is létező járványveszélyre hivatkozva rendeltek el kijárási tilalmat, miután a helyi nacionalisták tüntetésen követelték ezt.
Románia, Bulgária és Görögország után Magyarországon a legrosszabb a helyzet.
Előrehozott választás jöhet tavasszal.
Bojko Boriszov szerint világosan látszik, hogy nincs meg a többségük.