Teljesen szétverte a Fidesz jól bevált módszereit az, hogy a közösségi médiában letiltották a politikai reklámokat. A kormánypárt minden rendelkezésére álló eszközt bevetett arra, hogy uralma alá hajtsa ezeket a felületeket.
A Digitális Polgári Körök tagjaival igyekeznek feltölteni az MTK Sportparkot.
De rövid szöveges posztot is lehet készíteni, áll az egyes számú DPK-ban közölt üzenetben.
Kérdés persze, hogy ezeket a tereket mennyire kerítik majd el, és beengednek-e oda nem fideszeseket is.
Néhány kamuprofil hirdetni kezdett Facebookon, így pedig megtudható, ki fizette a hirdetést.
Lassan egy éve, hogy a Fidesz megindította a drogok elleni háborúját, miután 15 év alatt nem kezdett semmit a droghelyzettel. A szórakozóhelyeket látványosan letámadták, de a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke szerint a piacon nem történtek nagyobb változások.
Egy véletlenül megosztott dokumentáció utal erre.
Mire ment a Fidesz az ősszel meghirdetett digitális honfoglalással? Utol tudják-e érni kommentelésben Magyar Pétert?
Stílszerű lenne, ha a miskolci születésű Varga Judit a szombati DPK-n térne vissza, de erre kicsi az esély. A közönséget hangulatba hozó ember Kocsis Máté lesz, és azt tippeljük, hogy a miniszterelnököt a rádiósból lett polgármester kérdezi majd.
Kubatov Gábortól tudjuk, hogy egy fideszes politikusnak naponta legalább 5-ször kell posztolnia, ha hozzá akar járulni a közelgő országgyűlési választáson a kormánypárt győzelméhez. De mennyi digitális munkát szán a párt egy egyszerű önkéntesnek?
„Miért hazudtok a gyerekekről?” - kérdezte Zsolt Orbán Viktortól a szegedi DPK-gyűlésen. Számára szegediként egyértelmű volt, hogy ha jön a miniszterelnök, részt akar venni a rendezvényen. Hiába tiszásozta le Lázár János a kérdései miatt, nincsen semmilyen szervezetszerű kapcsolatban a Tisza párttal.
Valamiért ragaszkodtak ahhoz, hogy az ötállomásos turné nem fideszes kampányesemény, pedig nyilván az. A végére kiiktatták az újságírónak látszó zavaró tényezőt, cserébe már egy püspököt is sikerült a színpadra ültetni. És már nemcsak TV2-s kérdező miatt fújoltak a lelátón.
Orbán szegedi roadshow-ján viszonylag keveset ekézték a Tisza Pártot, a kamudokumentum érdemben szóba sem került. Orbán az anyósától vett idézettel zárta a műsort, és azt is elmondta, mikor lehetne Lázár János miniszterelnök.
Az utolsó állomás Szegeden lesz, ahol a Fidesz ciklusok óta kikap, de a Tisza győzelme sem evidens.
A DPK „azoknak szól, akik értékelik az őszinte beszédet, a vitát, a közösségi gondolkodást”.