„Meg kell, hogy öljetek, ha le akartok váltani” – üzente nekik Aleksandar Vučić elnök, aki nem fogja megengedni, hogy átmeneti kormány álljon fel, és az ellenzéknek hatalom kerüljön a kezébe, mert az Szerbia „halálához vezetne”.
Egy nagyon ritka fajhoz tartozó kacsát ejthetett el az amerikai elnök fia, aki a videóján maga is eldicsekedett ezzel.
Miközben az amerikai elnök dönt majd arról, hogy a kormány hogyan fogja szabályozni a kriptovalutákat és a pénzügyi piacokat.
Trump fia pedig nemrég Grönlandon kamutrumpistákkal pózolt, akik valójában csak az ebédért érkezett hajléktalanok voltak.
A megválasztott amerikai elnök decemberben írt arról, hogy „a nemzetbiztonság és a világ szabadsága érdekében” az Egyesült Államok megvásárolná Grönlandot.
Trumpnak vannak tartalék tervei, ha a fő jelöltjei nem mennének át.
Aztán vége a juttatásoknak.
A volt elnök fia Magyarországról, mint Európa reménysugaráról beszélt az MCC-s előadásán.
A kamara elnöke reméli, hogy hasznos és inspiráló lesz a látogatás a magyar vállalkozók számára.
Az USA elnöke egy „legyőzött volt elnököt" emleget, aki szerinte veszélyt hoz a demokráciára, és arra kéri a jelölteket, fogadják el, ha vereséget szenvednek a jövő heti időközi választásokon.
Hamisan tüntették fel ingatlanaik értékét, hogy kedvezőbb hitelekhez juthassanak. 250 millió dollárra tettek szert jogosulatlanul.
Bár az exelnök azt mondja, nyitott rá, hogy 2024-ben újra próbálkozzon, a gyerekei egyelőre elnapolták választási terveiket.
David Reaboi tízmillió forintos szerződést kötött a washingtoni magyar nagykövetséggel, hogy lobbistaként javítsa a magyar kormány amerikai megítélését.
A Fehér Házban is újra terjed a vírus, már legalább négy, az elnök közelében dolgozó fertőzöttről tudni.
Trump Kimberly Guilfoyle fellépéseivel igyekszik meggyőzni a női választókat. Most derült ki, hogy két éve miért bontott vele szerződést a Fox News. A lakásán és a munkahelyén zaklatta a kollégákat.