Nem ez az első alakalom, hogy befolyásolási kísérlet miatt hívja be az amerikai diplomatákat a dán külügy.
A polgármester szerint nem igaz, hogy a városban egyre rosszabb volna a helyzet, épp ellenkezőleg.
Trump a közösségi oldalán jelentette be, hogy azonnali hatállyal kirúgja a Fed kormányzóját, Lisa Cookot. Komoly jogi csata jöhet, miközben az igazi tét az amerikai jegybank függetlensége.
Az amerikai elnök szerint Putyin hajlandó ezt megtenni, de még Kína is követni fogja a példáját.
Egy év börtön vagy kitoloncolás is járhat érte.
Nem tetszett neki egy interjú, véget vetne az eddig ismert sajtószabadságnak.
Nem könnyű úgy békét kötni, ha az egyik fél nem akarja.
Egyre több demokrata vezetésű várost fenyeget azzal az amerikai elnök, hogy katonákat küld oda, hogy rendet tegyenek. A fővárosban már felfegyverkezve járőrözik a Nemzeti Gárda.
Az egyszemélyesnek nevezett párt lényege, hogy egyetlen karizmatikus vezető köré szerveződik. Külföldön sok ilyenre van példa, sőt, az se ritka, hogy ezek a pártok a semmiből, pár hónap alatt növik ki magukat kormányzóképes erővé. Nálunk a Tisza Párttal vált meghatározóvá ez a jelenség, de mi állhat emögött és miért ennyivel később jelent meg nálunk?
Ha ez igaz, akkor az oroszokkal szoros kapcsolatban álló magyar diplomácia az elmúlt napokban nem firtatta a kényes témát.
Az orosz külügyminiszter szerint hiányzik az ukrán elnök legitimitása.
Magyar üzenetről egyelőre nem tudni.
Nincs olyan vészhelyzet, amely indokolná a Nemzeti Gárda Illinoisba küldését, az amerikai elnök „válságot próbál előidézni” – mondta JB Pritzker, Illinois demokrata kormányzója.
Matchás ragadozók, szorongós iskolakezdők, fesztiválozók a Népszínház utcában, szigetek a Balatonon, biztonsági garanciák és dermesztő kalandok a 444 hétvégi hírlevelében.
Gavin Newsom kaliforniai kormányzó bejelentkezett elnökjelöltnek: az agresszív stílusra váltó Newsom pont az ellentéte a demokraták óvatoskodó vezetőinek. Newsom az országos közvéleményt szólítja meg, a közösségi médiában pedig Trump stílusát parodizálja. Ez a hatékony harcmodor Trumppal szemben?