A gyülekezési jog korlátozása többről szól, mint a Pride ügye. Magyar Péter szerint „nem füstgyertyázással lehet leváltani a kormányt”, Hadházy Ákos azt mondja: a kormány már a választások utáni tiltakozásokra is készülhet. A hídlezárásokat és a Tisza országjárását is a helyszínen néztük meg, hogy kiderüljön: hogyan reagál a rendszer keményedésére az ellenzék.
Imamoglu jelenleg börtönben ül és a rezsim korrupcióval vádolja.
„Ez a Pride-párti gyújtogatás csak az előszele volt annak, amire itt a külföldi finanszírozók készülnek.”
Újraindul, le akarja győzni a Fideszt.
Egyik munkatársa azt írta: az ellenzéki vezetőt erőszakkal hurcolták el, majd fogva tartása során több videó felvételére kényszerítették, ezután engedték csak szabadon.
Magyar Péter szerint Rogán Antal büntetőjogi felelősségre vonása nem a külföldi hatalmak feladata.
Egyben megfosztási eljárást is indítottak ellene.
Magyar Péternek huszonöt párttagja van, Gyurcsánynak Vadai Ágnese és polgármesterei. Kell ehhez bármit hozzátenni?
Új DK kell, de nem kell nagyon mást csinálnia.
A független képviselő azt mondta, ő ilyen szerződések aláírása után nem vette volna a bátorságot, hogy a korrupció elleni harc egyik arcának álljon.
Eddig azt gondolták magukról, evidens, hogy ők a kormány „legélesebb ellenzéke”.
Ha valakit nem ér komoly politikai kihívás másfél évtizeden keresztül, nem biztos, hogy képes reagálni, amikor a kihívás megérkezik - mondja Lakner Zoltán politológus. A Fidesz és a Tisza közötti fej-fej melletti küzdelem komoly változásokat hozhat.
Én biztosan nem, és egyáltalán nem beszéltem erről az általa megnevezett személyekkel - írta a képviselő Magyar Péterre utalva.
A régi ellenzék se kiköpni, se lenyelni nem tudja a Tisza Pártot, pedig mindent megpróbálnak. Együttműködést, személyes sértegetést, negligálást, nemes-nemtelen támadásokat. Eredmény nincs, a Medián szerint ha most vasárnap lennének a választások, kétpárti lenne a parlament.
Ráadásul akkora nem várt fordulat van a végén, hogy a fal adja a másikat.