A Facebook ezt megpróbálta eltitkolni.
Azt is terjeszteni akarták, hogy az AstraZeneca csimpánzzá változtatja a beoltottat.
Nem találtak szabálytalanságot a fideszes Koncz Zsófia tavalyi kampányában, pedig csak a Facebookon többért hirdetett, mint amennyiért összesen lehetett volna.
Mert megosztott egy felvételt a saját győzelméről.
Erőteljesebb fellépést várnának a közösségi médiától.
Emiatt elárasztották a gyűlölködő kommentek a Facebook CEO-jának oldalát.
Új Facebook-videójában a miniszterelnök csattanós választ adott a magyar sajtószabadság miatt duzzogó sorosistáknak, és azt is megmutatta, milyen közvetlen, a nép szavát értő ember.
Miután egy amerikai bíró elutasította a cég ellen benyújtott antitröszt-keresetet.
Meglepetésre Lina Khant nevezte ki Biden az amerikai versenyhatóság élére. Khan az Amazon túlzott befolyásáról szóló tanulmányával vált híressé, és most nyílt harcra készül a techóriások ellen.
Szívtől az égig, képviselő úr!
Méghozzá külön ima-posztokban.
Leghamarabb 2023-ban tárgyalhatnak arról, hogy a volt elnök még mindig közveszélyes-e.
Ezidáig a politikusok felmentést élveztek a szabályok alól, de a cég pénteken bejelentheti, hogy ennek vége.
A Fidesz kommunikációs igazgatójának nem ez az első hasonló mentése a Facebookon.
Ezentúl nem lesz különbség az eredeti és az újraosztott posztok között a Storyban.