Az egyik menekültellenes, a másik abortuszpárti, de szavazni muszáj.
Itt az emberek szeretik egymást, közölte az egyházfő a szigetországban, ahol ősi rítusok élnek együtt a kereszténységgel.
A Bagi-Nacsa duó most nem fért bele a több mint száz fős stand upos delegációba.
Két héten belül másodszor.
Az egyházfő zárt ajtók mögött lépett fel a szexualitásukat meg nem élő meleg férfiak papi szolgálata ellen.
A pápa püspökökkel vitázott arról, hogy meleg férfiak nyerhetnek-e felvételt a katolikus szemináriumokba.
Megkapta.
A katolikus egyház az abortusz és az eutanázia mellé sorolta ezeket mint Isten emberi életre vonatkozó tervét elutasító gyakorlatokat.
A katolikus egyház feje üzent, hiszen húsvét van.
A katolikus egyházfő a „fehér zászló bátorságáról” és tárgyalásokról beszélt korábban.
A katolikus egyházfő azt üzente Ukrajnának, hogy ne szégyelljen tárgyalni, mielőtt a dolgok rosszabbra fordulnak.
Francisco Cerro Chaves toledói püspök azonban nem értette a viccet, és egy közleményben utasította el a pap megjegyzését.
Jó hangulatú lehetett Javier Milei vatikáni találkozója Ferenc pápával, akit az argentin elnök a választási kampányában folyamatosan durván sértegetett.
Az akadémia legfeljebb hetven tagból áll.
„A pápalátogatás apropóján.”