fidelitas

Kilépett a hódmezővásárhelyi Fidelitas egyik vezetője, akit a hírek szerint marihuánatermesztés miatt fogtak el

A szervezet közleménye szerint azért, mert „a kialakult helyzetből politikai ügyet próbálnak kreálni”, az érintett pedig „nem akar ártani közösségének”.

Szász Zsófi
POLITIKA

Márki-Zay szerint marihuána termesztése miatt elfogták a hódmezővásárhelyi Fidelitas vezetőjét

A rendőrség csak annyit közölt, hogy elfogtak egy 27 éves férfit, aki egy idős párral egy tanyán nagy mennyiségű füvet termesztett, viszont a hódmezővásárhelyi polgármester és a Telex.hu is tudni véli, kiről van szó.

Csurgó Dénes
bűnügy

A Fidelitas a vörös csillag mellé állt a Clark Ádám téri ágyás ügyében

Megvédték a kommunisták vörös csillagos ágyását, majd a helyén elhelyeztek néhány cserepes növényt, hadd pusztuljanak el az izzó aszfalton.

Szily László
publicisztika

Karácsony a kártérítést is rátolná a méhlegelőt letaroló fidelitasosokra

A főpolgármester szerint a falujában bottal kergették volna meg azokat, akik ilyen munkát végeznek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A fidelitasosok a fa törzsébe is belevágtak a benzines fűkaszával

A Főkert azt írja, tudnak feladatot adni bárkinek, de azt kérik, „soha ne vágjanak bele szaktudás vagy szakmai egyeztetés nélkül egy közterületen található zöldfelület fenntartásába”.

Herczeg Márk
Budapest

Cser-Palkovics a Fidelitas kaszálásáról: Fogadják el, hogy mindennek lehet egy kis helye a környezetünkben

A fideszes polgármester szerint nem csak az önös érdekek és énközpontú szemlélet röghöz kötése az egyetlen irány.

Kaufmann Balázs
környezet

Nem hitte el a Fidelitas, hogy nem gaz, amit látnak, ezért lekaszálták

Legközelebb önkéntes munkában lebetonozzák majd?

Kaufmann Balázs
környezet

Menczer Tamás: Fiatalon fideszesnek lenni ma is a legjobb életérzés!

Aki Budaörsön, Budakeszin vagy a közelben lakik, nyugodtan keresse az államtitkárt, és kap egy sört!

Herczeg Márk
buliajánló

Szijjártó a fehérorosz nagykövetség előtt tüntetett Lukasenka diktatúrája ellen 2006-ban

A magyar fiatalok nevében akkor még felszólította a fehérorosz vezetést, hogy vessen véget a jogsértéseknek. A Fidelitas elnökeként összehívta minden parlamenti párt ifjúsági szervezetét, és közösen demonstráltak a szabadságjogok lábbal tiprása ellen.

plankog
politika

Fidelitas: Apa csak egy van

Herczeg Márk
politika

A Fidelitas szegedi vezetője szerint a Mi Hazánk Ifjainak az alapvető politikai nézetei megegyeznek a Fidelitas nézeteivel

Akkor ezt legalább már tudjuk.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezetében a Fidelitas kizárását kezdeményezték

A felhatalmazási törvény miatt.

Fődi Kitti
politika

Itt az Orbánwave: a szentendrei Fidelitas 1 órás agymosó mixet készített Orbán-idézetekből

Hogy erre lazuljanak a szélsőjobbos fiatalok, amíg a Daddy megmenti Európát a corótól. 👑🙏

Herczeg Márk
POLITIKA

Fidelitasos nyert a Fidelitas szelfipályázatán

Az, aki korábban a kormányzati propagandaanyag egyik arca volt, és Juhász Péter ellen is tüntetett.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kamuprofilok próbálják felpörgetni a kampányt, amiben a Fidelitas egy 1790-ben született emberrel szólítja meg a fiatalokat

Fiatalok meg: szólítva!

Herczeg Márk
POLITIKA