Fülöp Attila szerint „nem jó szívvel tesszük, amit tesszük.”
Magyar Péter eközben szavazást indított arról, hogy mit csináljanak az adományokkal.
Két gyermekotthon vezetője is azt mondta, hogy nem vehetik át, mert Magyarék nem szerződtek le a feletteseikkel az adományozásra. Magyarék szerint a felsővezetés direkt akadályozza az adományozást.
Pénteken, amikor Bicskén nem engedték be, még úgy volt, hogy majd kedden Pécsen be fogják. Nem fogják.
Az ellenzéki pártvezér és EP-képviselő posztban tette helyre Fülöp Attilát, a BM államtitkárát.
Fülöp Attila szerint a szociális intézményrendszer működtetése tagállami hatáskör, ezért az EP-képviselő Magyarnak nincs ott keresnivalója.
Szóval jobb is, hogy felmondtak.
„Ebben a kérdésben a kormánypárti frakciók csak magukra számíthatnak” - szomorkodott Fülöp Attila.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint pedig a fertőzöttség nem a szociális rendszer rendszerproblémája.
Duplájára emelkedtek a rezsiszámlák, az állam támogatására viszont az alapítványi fenntartású intézmények nem jelentkezhetnek.
2009-ben a GDP 22 százalékát költöttük szociális támogatásokra, most 18-nál tartunk.
„Ez persze álságos és tarthatatlan volt.”
80 millió forintot. Az intézkedés háromezer hátrányos helyzetű gyerek oktatását veszélyezteti.
Fülöp Attila megtekintette a bősárkányi bölcsődét, és azt mondta, hogy "a gyermekek megszületése [...] a család továbbélése, nevének fennmaradása szempontjából sorskérdés".
Egy több hónapja tartó járvány esetében azért ez nem valami sok.