Gareth Barry a jellegtelen angol középpályás prototípusa. Nem passzol kiemelkedően jól, nem tud cselezni, egy bizonyos szinten túl a játék olvasásában sem jeleskedik. Nem szerel annyit, mint Kanté, nem nyer tucatszámmal fejppárbajokat, erős, de nem agresszív, szedi a lapokat, de négy deci rum után, távolról hunyorítva sem kevernéd össze a fénykorában daraboló Roy Keane-nel. Észrevehetetlen, szürke, egy nagy gépezet kicserélhető fogaskereke. És mégis, immáron több mint hatszáz meccs áll a neve mellett a világ legkeményebb ligájában. Hogyan csinálta?
A Premier League éppen aktuális fordulójának beharangozásakor általában rengeteg kérdés merül fel bennünk. Az egyik ilyen például az, hogy mi lesz majd a legnagyobb érdeklődésre számot tartó összecsapás? A kilencedik fordulóban ez viszont egyértelmű. A hét meccse a Chelsea - Manchester United lesz, amikor is José Mourinho ellenfélként tér vissza a Stamford Bridge-re. A hajtás után gondolatok mind a tíz meccsről, és egy speciális ajánlat vasárnapra.
Az első részben bemutattuk, hogyan lett Wayne Rooney ösztönösen zsigeri tehetségből egész Anglia legjobb focistája, majd hogyan tett neki keresztbe a csúcson egy ostoba sérülés. Most jön a hattyúdal, a pályafutást derékba törő rossz döntés, majd az elkerülhetetlen lecsúszás krónikája. Rajongóknak kötelező, mindenki másnak erősen ajánlott.
Kedden, szerdán és csütörtökön hatan is a Bajnokok Ligája-, valamint az Európa Liga csoportköreinek első fordulójában voltak érdekeltek az angol klubcsapatok közül (3W, 1D, 2L), pénteken folytatódik a bajnokság, jövő héten pedig máris jön a Ligakupa soron következő kanyarja - benne 16 PL-résztvevővel -, egyszóval: beindult a nagyüzem a világ legfaszább bajnokságában. Most végre elválik a szar a víztől, kiderül, kinek mennyire hosszú (erős?) a cserejátékosok számára készített asztalosipari terméke, és arra a kérdésre is választ kapunk, lesz-e olyan idióta szerethető kiscsapat a mezőnyben, amelyik a TV-s pénzzel játó habzsi-dőzsi helyett valamelyik kupasorozat semmihez sem hasonlítható (muhhaha) presztízsértékét helyezi előtérbe. Hajtás után szokás szerint félreverjük a harangokat, eljöljáróban csak annyit, két tipperünk ezúttal minden fronton a tutit szagolja.
Az állam állja a cechet.
Miután az elmúlt két hét folyamán részletesen bemutattuk a besztlígbe frissen belecsöppent Pep Guardiolát (itt és itt), úgy illik, hogy most a Chelsea élére szinten Premier League-újoncként kinevezett Antonio Conte eddigi karrierjét és edzői munkásságát is megismertessük veletek. Az első részben az olasz mester személyisége, valamint játékos-pályafutása kerül terítékre.Már a biztos bajnoki cím tudatában a Juventus a Cagliari csapatát fogadta 2014 májusában. Antonio Conte és a játékosok épp egy videós elemzésre készültek, amikor a csapatkapitány Gianluigi Buffon belépett az ajtón, oldalán a sportigazgató Guiseppe Marrottával. „Elnézést főnök! Az igazgató csak szeretné tisztázni a bajnoki címért járó bónuszokkal kapcsolatos kérdéseket” – szólalt meg naivan az Öreg Hölgy kapusa, akkor még nem is sejtve, hogy egy vulkán kitörésében játszott elévülhetetlen szerepet. Amint Buffon elhallgatott, Conte szinte teljesen kikelt magából. Mindenkit kiüldözött a teremből és szemtől szemben alaposan kioktatta kapitányát. „Egy szóval sem akarok többet hallani ebből! Pont tőled az összes közül soha nem vártam volna ilyesmit! Bónuszok… Óriásit csalódtam benned! Vereséget szenvedtünk abban a pillanatban, hogy kinyitottad a szádat!”
Utolsó napjához ér az átigazolási időszak, tankolják a helikoptereket, izzik a Twitter, egyszerre nyitja a pénztárcát kicsi és nagy, miközben szép csendesen már több mint 1 milliárd elköltött font fölött járnak a PL csapatai. A nagy hajtás előtt veszünk egy mély levegőt, és átnyálazzuk az eddigi érkezőket, természetesen megtartva jó szokásunkat az osztályozással kapcsolatosan is.