A magyar gazdaságot az unió első harmadába várta már 2024-re, és akkor 2025-ről ne is beszéljünk. És mi lett a valóság?
Idén év elején a kormány még 3,4 százalékos gazdasági növekedést várt.
A 2021-es év átlagát nézve újabb mélypontra jutott az ágazat, 8,2 százalékkal maradt el augusztusban a teljesítmény az akkoritól.
A magyar gazdaság 81 447 milliárd forintot termelt tavaly, ez nagyjából hatszorosa a 2000-es nominális GDP-nek. Ez alatt az idő alatt az államadósság nyolcszorosára duzzadt.
Európa viszont összességében nyertes lehet.
Néhány nappal azután, hogy Varga Mihály kíméletlen őszinteséggel nyilatkozott a gazdaság állapotáról, Orbán Viktor büszkén dagadó mellkassal ecsetelte, miért jó, hogy már csak nyomokban tartalmaz jóléti berendezkedésre utaló jeleket Magyarország. Pedig az eredmény világos: felzárkózás helyett leszakadás lett az eredmény.
A második negyedév főbb GDP-mutatói nem változtak, az első félév visszaesést hozott, de a pocsék első negyedévet egy kicsit jobb második követte. Egyetlen ágazatnak köszönhetően úsztuk meg a recessziót.
Fél éve tart a repülőrajt, de messze nem vagyunk ott, ahol kéne. Sőt. Vendégünk Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.
A nemzetgazdasági miniszter évek óta kergeti a 4 százalékos gazdasági növekedést. Mindig ezzel számol a következő évre, de sose jön össze. Talán majd jövőre.
Egyelőre nagyon felemásan értelmezhető a magyar gazdaság teljesítménye az unión belül: negyedéves alapon éllovasok vagyunk, éves alapon a fasorba se vagyunk.
Ahogy egyikük fogalmazott: repülőrajtra késleltetett formában sem lehet számítani. Az egyetlen érdemi pozitívum, hogy a technikai recessziót sikerült elkerülni.
Kirobbanó eredménynek ez sem mondható, a pocsékul sikerült első negyedévhez képest is csak 0,4 százalékos volt a bővülés. Nem csoda, hogy Nagy Márton tegnap tovább módosította az éves GDP-előrejelzését, és már csak 1 százalékos gazdasági bővülésre számít a kormány.
Pedig onnan indultunk, hogy repülőrajt, meg fantasztikus év és 3,7 százalékos növekedés. Az ígéret viszont nem változott: majd jövőre!
Folyószámlahiteleink és hitelkártya-tartozásaink összege is az egeket veri. Miért vagyunk ennyire eladósodva? És ki lehet törni a lefelé tartó spirálból? Gazdasági podcastunkban ezekről a témákról is beszélgetünk.
Ahogy közel kerülünk hozzá, nyomban távolabbra kerül. Most éppen az derül ki, hogy a második negyedévben sem kezdődött el.