Dohánygyár#4: Fellendülés helyett stagnálás – mit művel már megint a hazai GDP?

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Helyzetkép: a magyar gazdaság a második negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, míg a tavalyi második negyedévhez képest a nyers adatok szerint 0,1 százalékos, a kiigazítottak szerint 0,2 százalékos volt a növekedés – közölte néhány napja a KSH. Az első félév egésze így is visszaesést hozott, 0,1 százalékkal csökkent a gazdaság a tavalyi első félévvel összevetve a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint. A nyers adatok stagnálást mutattak a tavalyi első félévhez képest.

Mégis, mit művel a hazai GDP? És mire számíthatunk ezek alapján? Erről beszélgettünk meghívott vendégünkkel, Németh Dáviddal, a K&H vezető elemzőjével.

Bővebben:

  • 00:00:00 Fél éve tart a repülőrajt, de semmiképpen sem ott vagyunk, ahol gondoltuk. Az okok közt vannak előre nem látottak, de olyanok is, amiket vártunk, viszont aztán nem úgy alakultak, ahogy eredetileg elképzeltük őket.
  • 00:06:10 Amerikai vámok, kínai piac, uniós kérdések.
  • 00:10:46 A hazai GDP első negyedéve, aztán a második.
  • 00:13:18 Túl lett tolva a beruházás. Az optimista forgatókönyvek se túl bizalomgerjesztőek.
  • 00:19:18 100 gyár program és építőipari lendület (?). Hitelpiaci felfutás. Kinek jó ez?
  • 00:30:42 Mi a helyzet az EU-s pénzekkel? Jönnek? Nem jönnek? Hova jönnek?
  • 00:37:21 Költségvetés, államadósság, kormányzati célok. Mennyire vehető komolyan az, amit a Nemzetgazdasági Minisztériumban mondanak? Majd a piac beárazza.

Olvasnivaló:

Hang és kép: Botos Tamás/444

Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb podcastjaink

Borízű hang #251 [hossz]: Másfél milliós kardigánban az Orczy közvécében

Ünnepi különszám, kínai bejglireceptmelléklettel! Korrupt sportvezetők karácsonya. Mága és a taó. A Brunello Cuccinelli szennyes titkai. Kézilabda az Antarktiszon. Életveszély a körúti biciklisávban. A magyar állam szétesése az Orczy park vécéjében.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Borízű hang #250 a színpadon [hosszú]: Hajóféreg hamis zászlóval

Turistaosztály és prankolgatás. A marokkói futball és a felcsúti modell. Aján Tamás for minden! Winkler Róbert hajápolási praktikái. Uj Péter arcszőrzete. Az autós újságírás Szörényi–Bródyja. Férgek rágják a magyarok hajóját. Magellánét is. Büszkén emeljük magasra a hamis zászlót!

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Tyúkól#57: Asszertív karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Mi van, ha nincs bejgli? Hogyan ne legyünk idegbetegek szenteste? Miért nem tudunk normálisan kommunikálni? Ünnep előtti gyorstalpaló.

Diószegi-Horváth Nóra, Kun Zsuzsi
podcast

Borízű hang #249: Aki nem tud liberálisul, ne beszéljen liberálisul [rövid verzió]

Mohamedek között, Keith Richards és Yves Saint Laurent nyomában. Igazság és hitelesség a belső sávban. Nyelvtudomány és esztétikai terror. Pápázás. Tusfürdőmaffia a siralomházban.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Az emberfej ízű licsitől a legjobb kínai éttermekig Londonban

A 444 gondozásában megjelent A kínai konyha kultúrtörténete könyvbemutatóján Vida Kata gasztroblogger beszélgetett Keve Márton kreatív séffel és Bede Mártonnal, a 444 újságírójával, többek közt arról, hogyan változott Budapesten a kínai gasztronómiai felhozatal, és mik a legizgalmasabb helyek most. Beszéltünk a legfontosabb hozzávalókról, hogy mit kell vásárolni egy alaprecepthez, és főleg miért érdemes kínait enni.

444.hu
podcast