Arra volt kíváncsi, miért kellett 30 évre titkosítani a 98-as botrány iratait.
Több politikus is ott volt az avatáson, Fekete-Győrtől Kósáné Kovács Magdáig.
A Fidesz talán amnéziás frakcióvezető-helyettese példátlanul durva támadást indított a saját miniszterelnöke, köztársasági elnöke, parlamenti elnöke és pártja több minisztere ellen.
Az egyetemi könyvtár melletti rész kapja meg a volt elnök nevét.
Javaslatot tettek a Lukács-szobor áthelyezésére is a kerületben.
Visszavonták a javaslatot. Tarlós István szerint annyira betámadták az ötletet, hogy az özvegy belebetegedett. De azt a fideszes polgármesterek sem akarták.
Heló, BAM-csomópont!
A két barát így találkozik a végtelenben.
Előkerült egy videó arról, mit kapott a miniszterelnöki pár, mikor tegnap megjelentek az Óbudai temetőben. Nem örültek nekik.
Göncz Árpád egykori rabtársa a Kossuth téren már nem fogta vissza magát. A beszédben volt szó a szegények pénzén épített kizsákmányoló rétegről és a hatalom díszleteiként működő ellenzékiekről is.
Ángyán Gergő képzelte el, milyen lenne, ha már a kínai piacokon is Göncz-portrét árulnának.
Megegyezett a Göncz családdal, a temetésen a cenzúrázott verziót mondja el, később a Kossuth téren a trút.
A tervezet nem tetszett a családnak, ő viszont nem akar változtatni rajta.
A liberális előváros előzi Budapestet. Méghozzá a Bibó térre vezető utca lesz az ország első Göncz Árpád utcája.
November 6-án hatalmas tömegre számítanak az Óbudai temetőben.