Küldtek egy barátságosnak mondott helyreigazítást, amivel megvédenék Gyurcsány Ferenc tiszteséges meggazdagodását is. Ebből facebookos pofozkodás lett, amibe aztán Szabó Zoltán lekevertetett magának egy hatalmas fülest.
Bajnai, Gyurcsány, Bajnai és Gyurcsány, "bajai" videó és svédek.
Gyurcsány azt mondta, jobb, ha nem is tudjuk, hogy honnan volt pénze az MSZP-nek. Az ügyészség nem is vizsgálja.
A kormányközeli üzletemberek nagyon jól teljesítettek. Csányi lett a leggazdagabb magyar. Simicska még a listán sincs rajta.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ad tanácsokat a többi ellenzéki politikusnak.
Gyurcsánnyal nem tárgyalnak, ahhoz előbb bocsánatot kellene kérnie az október 23-án történtek miatt.
A DK elnöke reagált az MSZP elnök kijelentéseire. Gyurcsány szerint csak azt csinálták, ami mindenkinek jó, ráadásul nem is a DK-sok, a Liberálisok kezdték az üvöltözést.
Mesterházy és Juhász is megsértődött, Gréczy szerint csak hisztiznek.
Egymás közötti bénázás, trükköző Gyurcsány, létszámban a fideszes rendezvény töredéke. Hatalmasat bukott a baloldali összefogás tüntetése.
A Demokratikus Koalíció elnöke újrakezdené a tárgyalásokat a baloldali szövetségről. Bajnai és Mesterházy kedden kötött választási szövetséget egymással, a DK-t kihagyták. Gyurcsányt szeretik a Műegyetem rakparton.
Orbán legyőzhető, velünk van az erő - üzente a közös tüntetés házigazda szónoka.