gyurcsány ferenc

Bajnai Gordon feladta

Az MSZP, a DK és az Együtt közös listáról gondolkodik. Ezzel vége Bajnai "korszakváltás" üzenetének, és miniszterelnöki ambícióinak is. A Fidesz tavaly téli kampánya, hogy összemossa Bajnait és Gyurcsányt, kidobott pénz volt. A 2009-es magyarországi politikai felállást nem sikerült meghaladni.

Magyari Péter
DeDi

A Magyar Nemzet szerint Róna Péter lehet az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje

Állítólag Bajnai ezt dobta fel Mesterházynak. Róna szerint őt nem keresték meg, hogy álljon az összefogás élére, maximum célozgatás történt.

Horváth Bence
politika

Az MSZP Gyurcsány felé nyit?

Gyurcsányék mégis benne lehetnek a baloldali összefogásban? Mesterházy új helyzetről beszél, mert a DK és az Együtt támogatottsága hasonló immár. Bajnai is felvetett egy összbaloldali listát.

Magyari Péter
POLITIKA

Gyurcsány sebet posztolt, és goebbelsezett

Herczeg Márk
politika

Kövér: Gyurcsány egy gennyedző seb a demokrácia testén

Kövér László házelnök elég erős hangulatban volt ma az Echo TV-ben. Mondott még egy csomó nagyon cinikus dolgot.

Kerner Zsolt
politika

Terépcsecső az új Útelágaóá

Gyurcsány Ferenc ATV-s bakiját TBG emelte piadesztálra. <div class="flex-video"><iframe width="640" height="360" frameborder="0" src="http://coub.com/embed/5rlr?muted=false&amp;autostart=false&amp;originalSize=false&amp;hideTopBar=false&amp;noSiteButtons=false&amp;startWithHD=false"></iframe></div>

Magyari Péter
bulvár

Gyurcsány Ferenc állítólag Habony Árpádnak dedikált

"Annak a Habony Árpádnak?" "Igen".

Kerner Zsolt
gasztronómia

Első fokon pert veszített Gyurcsány az Elment az öszöd című film rendezőjével szemben

A bíróság szerint az év bizarr trashalkotása nem sértette a volt miniszterelnök személyiségi jogait. Fellebbezés jön.

Horváth Bence
KULTÚRA

A magyar politika öt legsúlyosabb borítékja

Antall József volt az első, aki borítékkal üzent ellenfelének. Volt, aki átvette, volt, aki nem, más állítólag olvasatlanul ledarálta. Szijjártó Péter borítékjában halálos ítélet, Wieszt Jánoséban 2 millió forint volt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Széles Gábor: Orbán előre látta a világ energetikai változását

Itt a tegnapi Hír24-es Széles-interjú folytatása. Ebből kiderült: „Az elmúlt években már nemcsak a vállalataimnál hajtottam végre fejlesztéseket, hanem magánemberként, a családon belül is.”

Herczeg Márk
interjú

Úgy posztolnak, mintha az advent döntené el a választást

Melyik politikus égeti a leggiccsesebb gyertyát?

Herczeg Márk
ünnep

Miért ott áll Molnár Csaba?

16 pontból álló programkezdeményt hirdetett a DK. Molnár Csaba furcsán fért rá a csoportképre, Gyurcsánytól messze.

Herczeg Márk
POLITIKA

A köztévé nem enged elveiből

Kiakadtak azon, hogy a Demokratikus Koalíció szerint ők csak egy aljas propagandagépezet. Így hát kiadtak egy egészen hihetetlen sajtóközleményt arról, hogy ők sosem engednek politikai pártoknak, pontosan úgy, ahogy Európában illik.

Bede Márton
Média

Mikulásra jelenik meg Gyurcsány szakácskönyve

Horváth Bence
POLITIKA

És azt tudta, hogy Gyurcsány Ferencnek hatalmas az önbizalma?

Ezt a magát laza fickónak tartó exminiszterelnök maga állítja a Best magazinnak adott interjújában. Nézzük, mit mond még magáról:

Király András
politika