Úgy gondolták, jobb segíteni a rászorulókon, mint 2 napos lakodalmat tartani.
A múlt héten volt nap, amikor 12-szer kellett felszállniuk a NATO vadászgépeinek Lettországban. A NATO főparancsnoka már nyíltan beszél arról, hogy a szövetségnek háborúra kell készülnie.
Nem ez nem film, a színész kampányt indít, hogy kiderüljön, kik gazdagodnak az afrikai fegyveres konfliktusokból, mert ideje számon kérni ezeket az embereket.
Épp fedezékből hajolt ki a fejére csatolt kamerával, mikor eltalálta egy golyó.
Egy friss felmérés szerint legalább ötven százalékuk nem szeretné, ha országuk beavatkozna egy másik NATO-tagország védelmében.
Akkor megnyugodhatunk.
Az ukránok azt állítják, hogy a felkelők megtámadtak egy kisvárost, a felkelők szerint az ukránok támadták meg őket.
Mert a terrorizmussal általában pont a legfőbb célt nem lehet elérni: a területszerzést. Egy átfogó kutatás végre eloszlat néhány terrorizmustévhitet.
Nagyon töröm a fejem, de semmire nem tudok gondolni, amire jobb lenne költeni ezt a pénzt!
A krími csapatok mellett a Donyeck is itt játszik majd, ebből a ligából legalább 2 évig nem lehet kijutni európai versenyre.
Aknára hajtott, aztán szétlőtték a kisbuszát.
Egyre hidegebb ez a háború.
Bosszúból bombáztak, nem védték a civileket, fegyverteleneket öltek. A szervezet szerint vádjaikat 60 katona vallomására alapozzák.
A vasárnapi finn választások nagy esélyese nem ragaszkodna a semlegességhez. Az orosz fenyegetés miatt beléphetnek a NATO-ba. Mondjuk az oroszoktól elnyert függetlenség 100. évfordulóján.