Isak Andic 71 éves volt.
A 63 éves Jü Csien-hua kedden rosszul lett. A halála után egy megbeszéléséről szóló tájékoztatást eltávolítottak egy kormányzati honlapról.
Csak azok a felnőttek vehetnék igénybe a törvény adta lehetőséget, akiknek életéből orvosi szakvélemény szerint 6 hónap vagy ennél rövidebb idő van hátra.
Egy ausztrál, egy brit, egy amerikai és két dán vesztette életét.
Vlagyimir Skljarov 39 éves volt.
A Tahtakaracsa hágónál történt a baleset.
A színész 76 éves volt.
A többszörös Grammy-díjas zeneszerző és producer Frank Sinatrával és Michael Jacksonnal is dolgozott.
Volt barátnőjének anyjára támadt rá.
Ha az ember el akar gondolkodni a halottakon, talán könnyebb egy totál ismeretlennel kezdeni.
Az emberek részben úgy védekezhetnek a füstgázok ellen, hogy főzés közben kinyitják az ablakokat, és bekapcsolják a szagelszívót.
A gázai övezetben mintegy kétmillió embert fenyeget az éhínség, a segélyeket csak légi úton tudják eljuttatni a palesztinoknak.
Erdogan a nagy hatású török imámot tette felelőssé a 2016-os törökországi puccsért.
A 31 éves énekes lezuhant egy Buenos Aires-i szálloda harmadik emeletéről.
Az özvegye, Julija Navalnaja szerint a Hazafi című önéletrajz a néhai ellenzéki vezető utolsó üzenete a világnak.