házi őrizet

Washingtonban egy házi őrizetben lévő bűnözőnek a levehető lábára tették a nyomkövetőt

A férfi ezután meg is ölt valakit.

Herczeg Márk
bűnügy

Az ország legelszántabb dílere képtelen volt abbahagyni az imádott munkáját, és még a házi őrizetben is terjesztett

Ha a bűn útjára lépsz, nincs visszaút.

Herczeg Márk
bűnügy

KRESZ-táblával mentek buliba

Két szegedi fiatal leugrott a boltba, de az őrsön kötöttek ki.

Tbg

Franciaországban megelőző jelleggel, a rendkívüli helyzetre hivatkozva helyeztek házi őrizetbe környezetvédelmi aktivistákat

A gyülekezési tilalmat a párizsi terrortámadások után vezették be.

Herczeg Márk
bűnügy

Saját ikertestvérét kérte meg, hogy helyettesítse a házi őrizet alatt

Aztán persze meglépett.

Botos Tamás
bűnügy

Alekszej Navalnij ki akart menni a házi őrizetből tüntetni az ítélete ellen

A rendőrök őrizetbe vették.

Herczeg Márk
külföld

Kiborultak Dunakeszin, hogy a jogerős ítéletig köztük élhet a pedofiliával vádolt tanár

T. Gábort első fokon nyolc év fegyházra ítélte a bíróság, de nem rendelte el a letartóztatását.

Király András
bűnügy

Minden harmadik rab ítélet nélkül ül börtönben Magyaroszágon

Több ezer büntetőügy húzódik négy évnél régebben a bíróságokon, rengetegen vannak ítélet nélkül rács mögött. Adatok és szakértők az előzetes letartóztatás végtelenítéséről.

erdelyip
POLITIKA

Rogán Antal délelőtt kiakadt Rezesova házi őrizetén -> délután már vitték is a börtönbe

Ilyen kicsi a világ. A bíróság döntését meg egészen biztosan nem befolyásolta a Fidesz frakcióvezetőjének délelőtti videója.

erdelyip
bűnügy

Rezesova előzetesben marad

Király András
bűnügy

Svájcban fogták el Rostásékat

Bede Márton
bűnügy

A szökésben lévő ároktői bandatagokra késő este még ránéztek a rendőrök

Négy évig vártak az ítéletükre a brutális társaság tagjai. Aztán kiengedték őket. Hat-hét órájuk volt a szökésre.

Haszán Zoltán
Egyéb

Megszökött az ároktői banda két tagja

A két férfit rablógyilkossággal gyanúsítják, házi őrizetben voltak. Idős embereket bántalmaztak, és fosztottak ki 2008 és 2009 között.

Tbg
bűnügy

Portik Tamás szeretett volna hazamenni, de a bíróság nem engedte

erdelyip
bűnügy

Házi őrizetben van a Kacsa

Herczeg Márk
bűnügy