Panyi Szabolcs információi szerint a testület az amerikai elnöki Nemzetbiztonsági Tanács magyar megfelelője lehet, ahol a miniszterelnök nemrég még csádi oszlopok mögött bujkáló fia egy külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó osztály létrehozásán dolgozik.
Amerikai diplomaták tömegesen panaszkodtak hasonló tünetekre. A jelenségre a mai napig nincs hivatalos magyarázat, de az amerikai vezetés szerint nem valószínű, hogy oroszok állnak mögötte.
Benjámin Netanjahu hivatala a lap kérdésére azt mondta, a miniszterelnök mostanáig nem tudott a korai jelzésekről. Pedig a Sin Bét vezetője már októberben magára vállalta a felelősséget, mert nem vette elég komolyan azokat.
A háborús előrejelzések kudarcába 1973-ban még az izraeli miniszterelnök is belebukott. A tanulságokat ezután igyekeztek levonni - hogyan tudott most mégis megszervezni a Hamász egy ekkora támadást a a világ méltán legjobbjai között számon tartott izraeli hírszerzés orra előtt?
Az orosz és az ukrán kiberbűnözés sokáig kéz a kézben fejlődött, de ma már egymás ellenében dolgoznak. Az orosz hackerek sokszor táncolnak úgy, ahogy az FSZB fütyül, de legalábbis igyekeznek betartani a „fent” lefektetett szabályokat.