Összebalhézott a baloldal: a DK több mint kétszer annyi szavazatott kapott, mint az MSZP.
Eddig fideszes volt.
81,6%-kal nyert.
Szabó Péter 48 százalékkal győzött az önkormányzati képviselőségért kiírt választáson.
Ez már a népharag, vagy ennyire sikeres volt a gulyásosztás?
Salgótarjánban lenne polgármester Thürmer Gyula, a kommunista párt álló vörös csillaga. 27 éve pártelnök, egyszer már lenullázódott, de megint új lendületet vesz.
137 dollárjába került, de az élmény biztosan megfizethetetlen.
Ezzel a Jobbiknak meglett a többsége a település képviselő-testületben.
Orbán Viktor Tállai Andrást szeretné megtenni az adópolitika első emberének, így viszont időközi választásba kell bonyolódnia a Fidesznek, amit nem akar. Dilemma.
A Fidesz el sem indulhatott, de a Jobbik és a baloldal sem kellett.
Az utolsó szavazatokat is megszámolták, Rig Lajos a 6-os választási körzetben 104 szavazattal kapott többet a fideszes jelöltnél.
Három bukás, de mindegy, mert van még kétharmad, illetve már nincs, de nem is fontos, és különben is, inkább a lényegre kellene koncentrálni. Meg Hiszékeny Dezső korrupciós ügyére.
Így értékelték a fideszes és KDNP-s politikusok azt, hogy zsinórban a harmadik időközi választáson szenvedtek vereséget az ellenzéktől, legutóbb a Jobbiktól.
A Fideszt megutálták, az MSZP-t még mindig utálják az emberek. Felemelkedett a párt, amelyik tagadja, hogy Magyarország a Nyugat része. Az utolsó elvi alapvetést, amiben a hanyatló régi nagy erők még valamennyire egyetértenek.