Mintegy 20 százalékkal esett vissza a légi közlekedés, a gyenge légitársaságok segélyekért könyörögnek és hatalmas bajban vannak. Lehet, hogy a járvány teljesen átírja a közlekedési szokásokat, és olyan változásokat ér el, amit a klímaharc szeretett volna.
A helyi iparűzési adókedvezmények bevezetése így is a küszöbön van, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke most megtolta egy kicsit a projekt szekerét.
A modern technológiákat akkor lehet ugyanis elfogadtatni a leghatékonyabban a hazai vállalkozókkal, ha előnyeiről személyesen győződhetnek meg.
Oké, elmegyünk a Marsra, először pár tudós, de még körülnézni sem lesz idejük, és ott lesz a sarkukban az összes nagyobb vállalat, akik rengeteg pénzt akarnak majd ott keresni .
A Magyar Időkben jelent meg aggódó írás.
Csattanós választ adott a kétkedőknek a magyar sárkány.
Az EU-s támogatások mellett a belső fogyasztás hatása látszik.
Pedig a kormány nagyon hirdeti Magyarország újraiparosítását.
Eddig húzta maga után a magyar gazdaságot, de a belátható jövőben ez nem lesz így.
Nem indult jól az év az iparban.
Csak drukkolni kell, hogy találjanak olajat.
Magyarország lett az autógyártás heroinistája. Most épp úgy érezni, hogy ez teljesen jó így, de igazából iszonyatosan veszélyes dolog.