Tizennégy katonát vesztettek az Iszlám Állam elleni harcokban.
De a német belügyminiszter nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni az értesülést, ami szerint a gyanúsított egy tunéziai elutasított menedékkérő.
Sajtóhírek szerint Észak-Rajna-Vesztfáliában rendőrségi művelet is zajlik.
Tízen haltak meg vasárnap, miután négy fegyveres tüzet nyitott Karak belvárosában.
A vasárnapi robbantásban huszonöten haltak meg.
9 hónappal azután, hogy a szíriai kormányerők elzavarták onnan a dzsihadistákat, az ISIS fegyveresei hirtelen visszatértek a kulturális világörökséghez.
Több tucat, a terrorszervezettel kapcsolatban álló fiatalról tudnak Hágában, és főleg pokolgépes támadásoktól tartanak.
A dzsihádisták egy autóból lőttek az izraeliekre, válaszul légitámadást kaptak.
A Légiónak is nevezett csoportban hackerek és IT-szakértők voltak, drónokkal végeztek velük.
Véres harcok után, halottakkal szelfiznek az iraki különleges erők fegyveresei. Közel egymillió civil rekedt a körbezárt városban.
Azt állította, New Yorkba egy kukásautóval terveztek olyan merényletet, mint amelyik júliusban 86 embert ölt meg Nizzában.
Már egy hónapja zajlik Moszul otroma, az iraki kormányerők már visszafoglalták a város keleti felének közel harmadát. Az ausztrál fotóriporter, Chris McGrath a felszabadított területeket járta be.
Összesen tizenkilenc embert tartóztattak le a tíz napja indult nyomozás során.
A terroristák szinte mindent szétvertek Nimruban.
Egy picit túllépték a törvényes kereteket azzal, hogy iszlamistákat toboroztak az ISIS-nek.