Hétfőn meg jönnek a zivatarok.
Pénzt kapott azért, hogy más helyett tegye le a gyakorlati vizsgát. El is ment egy hamisított ideiglenes személyivel. Kétszer is.
A tulajdonos az európai piac visszaesése miatt nem tudja teljesíteni a pénzügyi kötelezettségeit.
Ahol egyáltalán nyerni tudtak fideszesek, többnyire ott is nagyon szoros volt a verseny. A megyék több mint feléből teljesen kisöpörték a fideszes képviselőket. Soha nem szavaztak még ennyien egy pártra, mint most a Tiszára.
Sem Lukács László György, sem a párt nem kommentálta a visszalépést.
Összesen több mint tíz órát interjúztunk három tiszás képviselőjelölttel és önkéntesekkel az ország három különböző pontján, hogy képet alkossunk arról, hol tart most a Tisza kampánya és hogyan telnek a jelöltek mindennapjai. A kampányfőnök azt mondta nekik: úgy kell hajtani, hogy április 12-én 7 órakor holtan essenek össze.
Nemrég kapott 300 milliós uniós támogatást kukoricatárolóra a tiszásokat köpködő mezőtúri vállalkozóhoz köthető munkaerő-kölcsönző cég. De Herceg Zoltánnak haditechnikai tevékenységre is van engedélye, tíz éve pedig súlyos adótartozásokkal döntötte be Mezőtúr legnevesebb szállodáját.
Közel húszan kerültek kórházba a vasárnapi buszbaleset következtében, a sofőr beismerő vallomást tett.
A párt törölte a regisztrációját.
A fideszes vetélytársa azután lépett vissza, hogy a helyi fideszesekkel megpróbálták mentális egészségére vonatkozó orvosi papírokkal megakadályozni Novák (Mága) Csaba indulását.
Cseuz Zsolt saját bevallása szerint is minősíthetetlenül viselkedett a borozó előtt őrjöngő barátjával, a Fidesz azt mondta, átgondolják, újra képviselő legyen-e. Itt az eredmény.
Kunetz Zsombor egy megye példáján mutatta be, mennyire rossz a helyzet.
„Arculatváltás” miatt.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei cég egy év alatt több mint 1,2 milliárd forintnyi áfát igényelt vissza jogosulatlanul.
9 szabálysértési feljelentést tettek, 6 autó forgalmi engedélyét vonták be.