Rengeteg pénzbe került az NHL-nek, hogy két és fél hétre leállt a bajnokság az olimpia miatt. A NOB meg nem akar fizetni.
Évi 150-200 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat a szövetség.
A saját lába között emelte be a korongot a kapuba Bartalis. Sikerült is megverni a házigazda ukránokat a világbajnokságon.
Taylor Hall nem jött zavarba a blama után, kért egy új ütőt, és ellentámadásból büntetett.
Új klubot építenek, már nélküle.
Fogadást kötött, hogy a minszki Dinamo nem jut be az orosz jégkorongbajnokság rájátszásába. De bejutott
Nagyjából 2019-2020 környékén készülne el, az árán még gondolkodnak.
Az egyik legfontosabb kanadai sportoldal, a TSN szerint ez a világ egyik legszebb szabadtéri pályája. Milyen igaz!
Soltész Miklós pedig hatalmas sunnyogással érte el, hogy a szövetség elnökségében maradjon.
Kiestek, így jövőre a divízió I/A csoportban Ausztria, Kazahsztán, a Koreai Köztársaság, Lengyelország és Ukrajna mellett szerepelnek majd.
A himnuszénekléseket és a szűnni nem akaró lelkesedést ünnepli most a világ.
Akadémiát alapítanak, hogy megduplázzák a hokizó székely gyerekek számát.
Elképesztő magyar siker: 77 év után először nyertünk meccset a legjobb csapatok vébéjén.